Kinect - ami befér egy laptopba. Ha Hollywoodban lennénk, az Intel valószínűleg így pitchelné a producereknek a januári CES-en bemutatott találmányát, amit most végre személyesen is kipróbálhattunk.
Szóval akkor ez azt jelenti, hogy most már a laptopunk vagy táblagépünk előtt állva is játszhatunk agyatlan ugrálós játékokkal? No shit! - legyinthetnénk unottan, hiszen a Microsoft az elmúlt években nem nagyon élt a lehetőséggel, hogy kiaknázza a korát megelőző kamerájukban rejlő lehetőségeket, így a Kinect gyakorlatilag megmaradt egy vicces, de kevéssé hasznos szórakoztató eszköznek.
Mi az a RealSense?
Gyakorlatilag egy 3D-s kamera, ami a hagyományos (ebben az esetben full HD) kamera mellett egy infravörös kamerát és egy infravörös lézer projektort tartalmaz. Ezek segítségével a RealSense képes mélységében érzékelni a teret, mégpedig igen pontosan: például képes egyenként követni mind a tíz ujjunk mozgását, ami jelentősen kitágítja a gesztusirányítás lehetőségeit. A technológiába emellett integrálták a hangirányítást is, így mozdulatok helyett akár szavakkal is irányíthatjuk a RealSense-kompatibilis programokat.
Ebből aztán sokan tévesen le is vonták a következtetést, hogy a mozgásérzékelés úgy, ahogy van hülyeség, pedig azt azért már elég régen lehet látni, hogy nem így van - a kalandvágyó programozók a meghackelt Kinectekkel már évek óta térképezik fel a technológiában rejlő lehetőségeket, és sikerült is előállniuk néhány igazán érdekes ötlettel, mint például a virtuális próbafülke, a halláskárosultak jelbeszédét fordító program, vagy a zseniális virtuális homokozó.
A végső lökés, ami igazán beröffentette volna a mozgásérzékelős technológia motorját viszont mindeddig hiányzott, és eléggé sanszos, hogy a RealSense lehet az, ami végre megteszi ezt a lépést.
Hogy miért éppen a RealSense, annak nagyon egyszerű oka van: mert az Intel gyártja. Minthogy a cég elég jó kapcsolatokat ápol nagyjából az összes fontosabb laptop- és tabletgyártóval, valószínűleg nem lesz nehéz elérniük, hogy a processzorral árukapcsolva a kamerájukat is beprotezsálják a gépekbe. Emellett sikerült megegyezniük a Microsofttal is, így az alig egy hónap múlva a boltokba kerülő Windows 10 már teljeskörű RealSense-támogatással érkezik.
Fontos körülmény lehet a RealSense sikerében az időzítés is, hiszen a következő években minden bizonnyal villámgyorsan elterjedő virtuális- és kiterjesztett valóság technológia miatt ugrásszerűen meg fog nőni az igény a mozgás- és hangirányításra.
Természetesen ez mit sem érne, ha maga a technológia alulról súrolná annak a bizonyos békának a sokat emlegetett testrészét, de a bemutató alapján annyit azért mindenképpen leszögezhetünk, hogy a RealSense, ha nem is tökéletes, de mindenképpen ígéretesnek tűnik. A full HD-s kamera arra például már most is képes, hogy egy hangulatvilágítással megvilágított teremben szinte tökéletesen beszkennelje az arcunkat.
Ez a fícsör nem csak arra jó, hogy a számítógépes játékokban majd saját magunkkal játszhassunk (és robbanhassunk darabokra), de például az arcfelismerésben is elég komoly áttörést hozhat. A RealSense emellett arra is jó, hogy egér vagy érintőképernyő helyett kézmozdulatokkal navigáljunk a számítógépen vagy egy weboldalon. Bemutatja: Jókúti András, gasztroblogger:
A kamerának ennél vannak valamivel kevésbé látványos funkciói is, mint például a távolságmérés. A bemutatón kezünkbe akadt a külföldi oldalakon már ezerszer agyondícsért Dell Venue 8 7000, az egyik legelső tablet, ami már RealSense kamerával érkezett, és elég meglepő volt, hogy amikor a táblagéppel készült fotókon megpöccintettünk két pontot, akkor automatikusan lemérte nekünk a távolságot. Mi meg csak arra tudtunk gondolni, hogy biztosan a szüleink is így érezték magukat, amikor először láttak mobiltelefont.
A RealSense technológiának jelenleg egy nagy hátránya van, ez pedig a használható programok hiánya - néhány érdekes demónál többet egyelőre mi sem láttunk, de elég valószínű, hogy ahogy egyre több gyártó építi be a gépébe a 3D-s kamerát, ezzel egyenesen arányosan a fejlesztőknek is megjön majd a kedve, hogy RealSense-esítsék a programjaikat, vagy akár kifejezetten a mozgásérzékelést kihasználó alkalmazásokat dobjanak össze.
A technológia nagy valószínűséggel sikerre van ítélve, az Intelnek viszont még futnia kell pár kört ahhoz, hogy ők legyenek a janik: hogy mást ne mondjunk, egy ideje a Google is fejlesztget valami hasonlót Project Tango néven, aztán ott van a csak mozgásérzékelésre specializálódott Leap Motion is, és persze annak a lehetőségét sem lehet kizárni, hogy a Microsoft egyszer csak felébred a Csipkerózsika álmából, és rájönnek, hogy azt a 30-40 millió 3D-s kamerát, amit sikerült eladniuk, másra is használhatnák, mint hogy ugráltassák a népeket.
Az viszont biztos, hogy jelenleg az Intel a legjobb úton jár, hogy egy jókora szeletet kihasítson magának ebből a tortából, és ha minden jól megy, néhány év múlva már tényleg ilyeneket fogunk csinálni otthon, a monitor előtt.