Az aggódó szülők és barátok egy kicsit megnyugodhatnak majd.

A múlt héten WWDC rendezvény keretében az Apple bemutatta többek között az iOS 17-et is, vagyis már lehet tudni, miként változik meg az élete azon iPhone-tulajdonosoknak, akik letöltik majd a mobilos operációs rendszer soron következő – vélhetően szeptemberben megjelenő – kiadását.

Szerintünk az iOS 17 egyik legfontosabb újdonsága az Apple saját üzenetküldőjébe integrált Check In (magyarul: Bejelentkezés) funkció, amivel automatikusan értesíthetjük a barátokat és családtagokat arról, ha megérkeztünk az általunk kijelölt úti célhoz.

Az alkalmazás észleli, ha nem haladunk az út során, ha pedig nem is válaszolunk a Check In-ünket fogadó félnek/feleknek, akkor az app értesítést küld neki/k például az általunk választott útvonalról, az aksi töltöttségi szintjéről és a mobilszolgáltatás állapotáról – megjegyeznénk, hogy eddig is megoszthattuk a helyzetünket a Lokátor alkalmazással, de ez így még pontosabb.

Ez a funkció nagy segítségére lehet az aggódó szülőknek, családtagoknak és barátoknak, és persze a felhasználóknak is, akik így valós időben figyelmeztethetnek másokat, ha valami baj történt, miközben egyedül utaznak.

(Forrás, fotó: Apple)

Ez is érdekelhet:

Videón az Apple legnagyobb dobása az iPhone óta

Évek óta lehetett hallani róla, most pedig meg is érkezett a futurisztikus megjelenésű eszköz.

Kipróbáltuk a repülős ingyen netet, mondjuk a tapasztalatokat

A hónap végétől az EU-ban a repülőkön is jön az 5G technológia, addig is kipróbáltunk valami lassabbat.

Kipróbáltuk a repülős ingyen netet, mondjuk a tapasztalatokat

A hónap végétől az EU-ban a repülőkön is jön az 5G technológia, addig is kipróbáltunk valami lassabbat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában