Az Apple-nek bevált, de a Google már régebben is gondolt rá.

A Google egy olyan egy új funkciót fejleszt, amely – hasonlóan az iPhone 14-szériával érkező Dynamic Island (dinamikus szigetet) funkciójához – lehetővé teszi az alkalmazások számára, hogy folyamatosan frissülő értesítéseket jelenítsenek meg a státuszsávban. A tervek szerint ez az új, Rich Ongoing Notifications elnevezésű alkalmazásprogramozási felület (API) a státuszsávban megjelenő ikonok mellett szöveges információkat is mutatna – például a megrendelt Über-taxi várható érkezési idejét –, rányomva pedig az adott az alkalmazás további részletekkel szolgálna:

Az új API további részletei még nem teljesen ismertek, mivel a fejlesztés jelenleg is zajlik, ezért a funkció egyelőre nem érhető el a felhasználók számára. A szakértők szerint vélhetően csak a jövő évben, az Android 16-tal együtt érkezik.

Ez sok felhasználó számára tűnhet Apple-másolatnak, de valójában már a dinamikus sziget megjelenése előtt egy évvel, az Android 12-ben is láthattunk hasonló funkciókat (például a folyamatban lévő hívások időtartamának megjelenítése), ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy vélhetően a Dynamic Island inspirálta ennek a fejlesztést.

(Forrás, fotó: Android Authority, nyitókép: Unsplash / Amanz)

Ez is érdekelhet:

Van egy ország, ahol betiltották az új iPhone-ok árusítását

A szabály, az szabály, amit még azt Apple sem tud megkerülni.

Kiderült, hogy agyrákot okoz-e, ha sokat mobilozol

A mobiltelefonok elterjedése óta kérdés ez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában