Nem érte meg. Még akkor sem, ha kapott mellé egy iPad 2-t is.

Sokan szoktak azzal viccelődni, hogy eladnák a veséjüket valamiért, de aztán nagyon-nagyon kevesen teszik meg valójában. Egy kínai férfi viszont megtette, méghozzá 2011-ben, mégpedig azért, hogy megvehesse magának az akkor legmenőbbnek és talán legjobbnak számító iPhone 4-et és egy mellé egy iPad 2-t.

Wang Shangkun a műtét után mindössze pár hónappal összeszedett egy fertőzést, ami megtámadta az egyetlen ép veséjét. A férfi szervezete végül nem tudta legyűrni a kórt, így azóta minden nap dialízisre kell járnia.

írja a News18 hírportál.

Kilenc évvel ezelőtt Shangkun az interneten került kapcsolatba egy szervkereskedővel, aki 20 ezer jüant, vagyis nagyjából 1 millió forintot ajánlott neki egy veséért. A férfi nem habozott sokat, elfogadta az ajánlatot és vállalta az illegális műtétet.

Az eset végül napvilágra került, összesen kilenc embert tartóztattak le, többek között azokat az orvosokat is, akik a műtétet elvállalták.

Shangkun elmondása szerint a családjuk nem volt soha gazdag, ezért nem volt más lehetősége, hogy megszerezze a vágyott kütyüket, csak ha eladja az egyik veséjét.

Ez is érdekelhet:

Címlapon méltatja Szoboszlait az egyik legismertebb futballoldal

A Goal hosszabb anyagot írt Szoboszlai Dominikről, az egyik legismertebb és legolvasottabb focis oldal Kevin De Bruyne-hez hasonlítja a válogatott játékosát, és Puskás Ferenc óta a legnagyobb magyar tehetségnek nevezi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nem az irányítótoronyból, de még csak nem is a reptérről fogják irányítani a gépeket Ferihegyen

Épp letarolja a netet egy bizarr app, ami azt ellenőrzi, hogy nem haltál-e meg

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés