Sophiát, a mesterséges intelligenciával felruházott robotot már kérdezgette régebb is szülőatyja, David Hansen – és a robot egészen skynetes válaszokat is adott –, de „profi és emberi” interjút még nem készítettek vele, ahogyan még más robottal sem. Ezúttal azonban a kamera elé állt, és a népszerű újságíró, Charlie Rose bombázta őt különféle kérdésekkel egy mesterséges intelligenciáról szóló műsorban.

David Hansen, a Hanson Robotics vezérigazgatója feleségéről mintázva alkotta meg Sophiát, akinek a tökéletesítésében több tucat fejlesztő vett részt az évek során. Az egész beszélgetés a CBS News 60 Minutes című műsorában zajlott.

Sophia és Charlie Rose

Sophia több mint hatvan különféle arckifejezést képes megjeleníteni, társalgás közben pislog, emellett pedig közvetlen, olykor pedig humoros, sőt, még flörtölni is tud – Rose-nak például bevágott egy olyat, hogy „egész mostanáig rád vártam”. Persze miután a műsorvezető visszakérdezett, kiderült, hogy Sophia csak incselkedett vele. Charlie Rose számos olyan kérdést tett fel a robotnak, amely az emberi érzelmekkel, a lélekkel vagy a tudattal kapcsolatos. Az egyik például így hangzott:

„Vannak érzelmeid?

Meg tudom tenni azt, amit te, de sosem éltem át emberi érzelmeket.

De szeretnél?

Nem hangzik túl szórakoztatónak a számomra.

A fontosabb jelenetek az interjúból:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
40% +10 éve