A 18 aranyozott tükörszegmens egyikét érte a találat.

Egy hónapja még annak örülhettünk, hogy befejeződött a James Webb űrteleszkóp összehangolása, a sikeres művelet után minden eszköz felvette az üzemi hőmérsékletet, a csapat készen áll az üzembe helyezésre. Ám a tudományos vizsgálatok még nem kezdődtek el, egyelőre a James Webb berendezéseit konfigurálták, amikor beütött a baj.

Egy parányi kőzetrészecske, egy mikrometeoroid csapódott a 18 aranyozott tükörszegmens egyikének – közölte a NASA.

Megnyugtatásképp hozzátették, hogy a 10 milliárd dolláros távcső az incidens ellenére az elvártnál magasabb teljesítménnyel működik, és hamarosan teljes kapacitásra áll.

A tükörrendszert tervezésekor kalkuláltak az extrém sebességgel becsapódó kőzetrészecskékkel, és számoltak azzal, hogy ezek az események idővel rontják majd valamennyire a teleszkóp teljesítményét. A NASA szerint a JWST fellövése óta ez volt az ötödik mérhető mikrometeoroid-becsapódás, és ez erősebb volt az előre számítottaknál. Most azon agyalnak a NASA-nál, hogy a jövőben hogyan lehet védekezni a hasonló becsapódások ellen.

Vegyük át ismét: mi is a James Webb?

A NASA második igazgatójáról elnevezett teleszkóp a Nap-Föld tengely körül keringve, az L2 Lagrange-pontból vizsgálja a Naprendszer objektumait, az öt-tíz évre tervezett élettartamán keresztül korábban elérhetetlen felbontású felvételeket készít majd. A héttonnás, 6,5 méter átmérőjű főtükörrel és különösen terjedelmes (21 m×14 m-es méteres) hővédő pajzzsal rendelkező James Webb űrteleszkóp teljesítménye százszor nagyobb, mint elődjéé, a Hubble űrteleszkópé, így nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el, a remények szerint információkkal szolgál az első csillagok és galaxisok kialakulásáról. A James Webb a világegyetem legkorábbi, 13 milliárd évvel ezelőtti korszakát fogja feltárni, vagyis láthatjuk, mi történt néhány százmillió évvel az ősrobbanás után, ami az univerzum léptékeiben nagyon kis időnek számít.

(Forrás: NASA, Science Alert)

Pedig egy hónapja még jó hírek érkeztek:

Hivatalos: küldetésre kész a James Webb teleszkóp

A Tejútrendszer egy szatellitgalaxisa segítségével összehangolták a James Webb képalkotó szenzorait. Mindegyik rendben, jöhetnek a tudományos vizsgálatok!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában