Már nem tudják hova tenni.

Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide közölte, hogy hamarosan annyi szennyezett víz fog felgyülemleni a fukusimai atomkatasztrófa helyszínén, hogy kénytelenek lesznek a Csendes-óceánba önteni. A Fukusima Daiicsi atomerőműben egy földrengés és egy azt követő cunami súlyos károkat tett 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 perckor. A katasztrófák súlyos nukleáris üzemzavarokat és baleseteket okoztak, a földrengés utáni napokban az atomerőmű komoly károkat szenvedett.

Fukusimában jelenleg a legnagyobb gondot az a hatalmas víztömeg okozza, amivel a túlmelegedő reaktorokat próbálják stabil hőmérsékleten tartani.

A szennyezett vizet csak mérsékelten tudják újrahasznosítani hűtésre, mára annyi víz halmozódott fel, hogy azt képtelenek tárolni. A japán vezetés szerint a helyzet már tarthatatlan, ezért kénytelenek lesznek az óceánba engedni a radioaktív vizet.

Ennek az lehet az egyetlen kevésbé káros módja, ha a vizet felhígítják annyira, hogy a lehető legkisebb kárt okozza az élővilágban.

A helyi halászoknak így is kilátástalan a helyzetük, mivel 15 ország továbbra is tiltja a fukusimai prefektúrából való behozatalt. A baleset óta egyébként Japán folyamatosan próbálkozik a víz hígításával, de egyelőre nem jártak sikerrel. A tisztítás is csak félmegoldás lehet, mivel ha sikerül is megfelelő mértékben felhígítani a szennyezett vizet, annak akkor is legalább 30 év kell, hogy teljesen ártalmatlanná váljon.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Szokatlan légkört fedeztek fel egy exobolygó körül

Sokszínű, mármint az összetétele.

Erről jó, ha tudsz, ha LG-telefonod van

Fontos közlemény adott ki az LG.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés