A vízen is szolgálnak és védenek.

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. A rendőrség szerint viszont kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak, azt írják, a visszatérő ellenőrzések ellenére tavaly nagyon sokan fürödtek tiltott helyen.

A dunai vízirendőrök idén eddig húsz embert mentettek ki, közülük négyen közvetlen életveszélyben voltak.

Az új jet skik még hatékonyabbá teszik a mentést, hiszen akár 110 km/h sebességre is képesek.

Néhány szabály és tudnivaló a dunai fürdőzésről: a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni.

Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, azt Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon teheti meg.

Aki nem tud jól úszni, annak azt tanácsolják a rendőrök, hogy mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzon senki utána, mert a Duna gyönyörű, azonban veszélyes is lehet. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven alul, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet.

Tilos fürdeni:

  • hajóútban;
  • hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében;
  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp - és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;
  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén;
  • egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben;
  • éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, de akkor is legfeljebb a mély víz határáig;
  • ahol tiltó tábla jelzi.

Vízi járművekre vonatkozó szabályok:

  • vízisport eszközök (például vízisí vagy SUP) használhatók a Dunán; ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra;
  • vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt;
  • az a szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza a 7 métert meghaladja, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert eléri, vagy motorteljesítménye nagyobb mint 7,5 kW, csak külön képesítéssel vezethető;
  • vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudó, valamint 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden ember köteles mentőmellényt viselni.

(Forrás: Police.hu)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában