Karikó Katalin a legnagyobb nemzetközi elismerésben részesült.

Október 2. és 9. között jelentik be, hogy kik kapják idén a legnagyobb nemzetközi elismerésnek számító Nobel-díjakat. Elsőként* ma az orvosi-élettani kategóriában hirdettek nyertest Stockholmban, amit

az Egyesült Államokban élő magyar Karikó Katalinnak és az amerikai Drew Weismannek ítéltek oda az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért

– ennek alapján készült el a Pfizer-BioNTech és a Moderna koronavírus-vakcinája. A technológia egyébként más betegségek ellen is bevethető, például kísérleti vakcinaként daganatos betegek is kapják már.

A díjakat ténylegesen az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át, amelyek mellé 10 millió svéd korona (375 millió forint) is jár.

*Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, csütörtökön az irodalmi kategória nyertesét hirdetik ki (ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda), pénteken a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét hozzák nyilvánosságra (Oslóban), majd jövő hétfőn a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet adják át.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni