Újabb bizonyítékokra bukkantak amerikai tudósok, hogy van víz a Holdon: vízmolekulákra utaló nyomokat találtak az égitest napsütötte felszínén, valamint olyan területeket, ahol jég formájában tartósan konzerválódhatott víz. A két kutatócsoport tanulmányai a Nature Astronomy című tudományos folyóiratban jelentek meg.
Az első vizsgálatban a Hawaii Egyetem tudósa, Casey Honniball vezette csoport a Sofia (Infravörös Csillagászati Sztratoszféra-obszervatórium) adatait elemezte.
A Hold déli részén lévő Clavius-kráter vizsgálatakor bukkantak vízmolekulára utaló nyomokra. A feltételezések szerint túlnyomórészt a meteoritbecsapódások nyomán keletkező üvegcseppekben vagy a törmelék közötti hézagokban őrződtek meg a felszínen.
A tudósok abból indulnak ki, hogy a vízmolekulák a sarkvidékekhez közeli területeken gyakrabban előfordulnak, mint más, a Hold egyenlítőjéhez közelebbi régiókban.
A második tanulmányt készítő tudóscsoport Paul Hayne, a Coloradói Egyetem tudósa vezetésével célzottan kutatott kráterek, repedések és kisebb területek után, ahol vízjég fordulhat elő.
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondája és elméleti modellek segítségével kutattak úgynevezett hidegcsapdák, vagyis olyan tartósan árnyékban lévő zónák után, ahol az állandó hideg miatt konzerválódhatott a vízjég. Ilyen területek a becsapódási kráterek mellett az olyan kisebb területek is, amelyek állandóan védettek a Nap sugaraitól.
A kutatás szerint a Holdon egy mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi terület van állandó árnyékban – ez kétszer akkora, mint amennyit más tanulmányok feltételeznek.
Ezekben a régiókban elméletileg lehet vízjég. A legtöbb ilyen terület a várakozások szerint az égitest sarkvidéki régióiban található, hatvan százalékuk a déli félgömbön. „Ha elképzeljük, hogy a Holdon állunk az egyik sarkvidék közelében, akkor mindenütt árnyékot látnánk. Ezek a kicsi árnyékos területek jéggel teliek lehetnek” – mondta Hayne. Az egyik ilyen zóna a szakértők szerint a déli sarkvidéken lévő Shackleton-kráter, amely több mint 4 kilométer széles, átmérője pedig több mint 20 kilométer. A kráter nagy része örökké árnyékban van.
Hosszú ideig csontszáraznak tartották a Holdat, sok éve halmozódnak azonban azok a tudományos bizonyítékok, amelyek szerint a Holdon több víz lehet, mint azt korábban feltételezték. A Clementine nevű NASA-szonda már 1994-ben talált vízre utaló nyomokat árnyékos kráterekben. Tíz éve az LCROSS Hold-misszió mutatta ki vízjég jelenlétét az égitest déli-sarkpontjánál lévő egyik örökké árnyékos kráterben. A Hold alaposabb megismerésében, főként egy legénységgel ellátott holdbázis kialakításánál kiemelt fontosságú lenne a vízraktárak megléte.
Ez is érdekelhet:
(forrás: MTI, The Guardian, Nature Astronomy, Getty Images)