Ezt már biztos tudod: az Apple nem csomagol töltőt az iPhone 12 modellekhez. Mivel a legolcsóbb változatért is háromszázezer forintot kérnek el a hivatalos boltok, ezért egy kicsit nehéz megmagyarázni ezt a döntést.

Az Apple azzal érvelt, hogy akik telefont cserélnek, szerintük elő sem veszik az új szerzemény töltőjét, hanem a régiét használják, ami sokak szerint nevetséges kifogás, hiszen rengetegen adják el a régi telefonjukat újabb vásárlásakor, mely esetben muszáj megválniuk a töltőfejtől is.

A cupertinói cég a további vitát megelőzendő elővette a zöld kártyát is. Azt mondták, hogy azért nincs töltő a dobozban, mert a sok használatlan tartozék feleslegesen terheli a környezetet. Ebben annyi igazság lehet, hogy egy kidobott telefon mellé természetesen jár egy kidobott töltő is, amit egyébként még vígan lehetne tovább használni, hiszen ezek alapvetően egyszerűbb készülékek, az élettartamuk bőven meghaladja egy okostelefonét.

Így vagy úgy, nagyon sokan kiakadtak, amiért egy többszázezer forintba kerülő készülék kiperkálása után még tovább kell költekezniük, ha használni is szeretnék a terméket, aminek az ára egyébként nagyon nem lett olcsóbb, vagyis nem igazán volt érezhető, hogy az Apple a töltők miatt megspórolt összeget nagyvonalúan átengedte volna a vásárlóknak.

Ez aztán annyira sarkig ért a Procon-SP nevű São Paulo-i fogyasztóvédelmi hatóságnak, hogy hivatalos úton megkeresték az Apple-t, hogy magyarázzák már el, miért nem lett olcsóbb az iPhone 12, ha lényeges tartozékok kerültek ki a dobozból. Jogos kérdés, de a cég nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a hatóság megkeresésére, ezért postafordultával ment is a közel kétmilliós bírság.

Fernando Capez, a Procon-SP igazgatója így nyilatkozott:

Az Apple-nek meg kell értenie, hogy Brazíliában nagyon szigorú törvények és intézmények védik a fogyasztókat, és ezeket a törvényeket és intézményeket nekik is tiszteletben kell tartaniuk.

Elismerésünk, de azért tegyük hozzá, hogy kétmillió dollár egy százmilliárdos bevételű cégnek annyi, mint egy átlagembernek kifizetni egy parkolási bírságot. Vagy még annyi sem.

(via)

Ez is érdekelhet:

Azonosítatlan baktériumokra bukkantak a Nemzetközi Űrállomáson

Négy baktériumfajt találtak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, közülük három eddig ismeretlen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában