És ennek már ötvennyolc éve.

228 nap utazás után 1965. július 14-én a NASA Mariner–4 elnevezésű űrszondája megközelítette a Marsot, majd mintegy tízezer kilométeres távolságból – 24 perc alatt – huszonkét felvételt készített a felszínéről. A képek hatalmas jelentőséggel bírtak, ugyanis ezzel a Mariner–4 lett az első olyan űreszköz, amely sikeresen megörökítette egy másik bolygó felszínét, ez pedig azt is jelentette, hogy a hidegháborús űrversenyben ezt a csatát az Egyesült Államok nyerte a Szovjetunióval szemben.

Az űrszonda a készített analóg képeket digitálissá alakította át (az egyes képpontokat a fény erősségét jelölő számokkal látta el), majd a Földre továbbította mintegy tíz óra alatt, amiből aztán egy korabeli számítógép egy rendes képet alkotott.

A NASA szakemberei viszont annyira türelmetlenek voltak, hogy amíg a képadatok számítógépes feldolgozására vártak, a digitális képről érkező számadatokat szalagokra nyomtatták, amelyeket felragasztották egymás mellé a falra, hogy a számokhoz rendelt színekkel kézzel kiszínezhessék egy közeli művészeti boltból származó pasztellkészlet krétáival. Ezt a kézzel készült digitális képet a lehetett először látni a televízióban:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre! 

A színkódolás, illetve egy közeli fotó a falra ragasztott, már kiszínezett szalagokról:

A teljes képekért és a nagyobb felbontásért kattints a képekre!  

(Forrás: NASA/Solar System Exploration, NASA/Mars, NASA/JPL, fotó: NASA/JPL-Caltech)

Ez is érdekelhet:

Az elsüllyedt tengeralattjáró katasztrófája után a Vénuszra vinne embert az OceanGate

Kétségtelenül ambíciózus terv, bár a referencia nem túl meggyőző.

Így fog kinézni, amikor belénk ütközik a 396 000 km/órás sebességgel közeledő Androméda-galaxis

Fotókon a frontális kozmikus karambol, amilyen a Tejútrendszerre is vár.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés