Az IranAir Airbus A320-as járata a Siráz nemzetközi repülőtérről indult el pénteken az ománi fővárosba, Maszkatba. A gépen 102 utas volt, közöttük pedig mindig akad néhány kíváncsibb fajta, aki videózgat repülés közben. Az egyikük vélhetően megbánta. De végül is nem ezen múlt.

Ugyanis felszállás után kigyulladt a gép egyik hajtóműve, az egyik utas pedig épp díszpáholyból tapasztalhatta meg mindezt. Az eset a 49. másodperc körül kezdődik, jól hallható az is, hogy kisebb pánik tört ki ezután a gépen:

A gép természetesen nem repült el Ománig, hanem egy negyedóra múlva landolt, az utasokat pedig egy másik repülővel vitték el. Szerencsére senki sem sérült meg.

Ezt olvastad már?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés