Kim Dzsong Un ellátogatott abba a titkos urándúsító üzembe, amelyről eddig nem sokat tudtak az egyszerű halandók. Ez az első hivatalos betekintés azóta, hogy 2010-ben a távol-keleti állam bemutatta az urándúsító üzemét, a kalandra a Koreai Központi Hírügynökség fotósai is elkísérték őméltóságát.

Észak-Korea ezzel az akcióval feltehetőleg nyomást gyakorolna a nyugati erőtömbre, illetve egy kis erőfitogtatás is van a dologban, hogy hadd lássa a világ, micsoda nukleáris potenciállal rendelkezik a keleti ország. A helyszínt nem hozták nyilvánosságra, de

szakértők szerint a jongbjoni nukleáris komplexumot kapták lencsevégre a képeken, amely az észak-koreai nukleáris fegyverkezés központja.

Amikor tizennégy éve bemutatták az urándúsító üzemet, az akkori hivatalos észak-koreai kommunikáció szerint kétezer centrifuga működött Jongbjonban. A jelenlegi fotók alapján a létesítményben található centrifugák száma úgy ezerre tehetők, amivel évente egy atombombához elegendő uránt lehet előállítani.

Ha bevezetik a fejlettebb centrifugákat, azzal akár meg is tízszerezhetik az évente előállítandó dúsított urán mennyiségét.

Ezek is érdekelhetnek:

Így néz ki egy országút Észak-Koreában, Phenjantól 100 kilométerre

Zsúfoltságra nem számítottunk, de ez olyan, mintha már kihalt volna a teljes lakosság.

192-szer lőtte magát mellbe a golyóálló mellény feltalálója, hogy eladja új termékét

Dupla siker: túlélte, a mellény pedig világszerte elterjedt.

(Forrás: HVG, Interesting Engineering)

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés