A marsjárót is szállító űrhajó várhatóan 2021 májusában száll le a vörös bolygóra.

Helyi idő szerint 12 óra 41 perckor Kína útnak indította a Mars-szondáját, a Tienven-1 (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót a Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta segítségével bocsátották fel és várhatóan 2021 februárjában érhet a vörös bolygó vonzáskörébe.

Az űrhajóval egy marsjárót, és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra.* A küldetés célja pedig a vörös bolygó felszínének tanulmányozása, amelyet a marsjáró a leszállást követően végezne, a szonda segítségével tartva a kapcsolatot a földi irányítóközponttal.

* A marsjáró élettartama 90 marsi nap, vagyis mintegy három földi hónap, míg a szondát egy marsi évnyi (687 földi nap) működésre tervezték.

A kínai űrhivatal egyik tisztviselője, Keng Jen az út „mérföldkövei” közé sorolta a Mars megközelítését, a bolygó körüli pályára állást, a leszálló platform és a marsjáró leválását a szondáról, valamint az óvatos landolást és a felszínen közlekedést.

A legnagyobb kihívást a leszállás jelenti majd, ezt a hét-nyolc perces feladatot ugyanis a szondának önállóan kell teljesítenie.

Az ideális leszállóhely kiválasztásához a bolygó körüli pályán keringő egység nagyfelbontású kamerával pásztázza majd a Mars felszínét a tervek szerint két-három hónapon keresztül, így a felszínre érkezés jövő májusra várható.

Impozáns videón keresztül repülhetsz át a Mars jeges krátere felett

Ilyen egy soha el nem olvadó korcsolyapálya a világűrben.

Nem ez lesz az első próbálkozása Kínának

2012-ben már volt egy sikertelen kínai Mars-misszió, akkor az orosz űrhajóval felbocsátott Jinghuo-1 szonda lezuhant, de

ha most az űrhajó célba ér, akkor az azt jelentené, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió után Kína harmadikként működtetne űrjárművet a Marson.

(Forrás: space.com, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés