Az előző generációs Apple-teló árusítását azért tiltotta be a Pekingi Szellemi Tulajdoni Hivatal, mert annak dizájnját egy kínai telefonról másolták.

Legalább is ezt állítja a tök ismeretlen 100C telefon gyártója, a Shenzen Baili, akik szerint az Apple megsértette a szabadalmi jogaikat. Az mondjuk elég érdekes, hogy ez eddig nem tűnt fel nekik, legalább is elég hihetetlen, hogy telefongyártóként másfél éven keresztül nem láttak egy darab iPhone-t sem.

A Shenzen Bailinak mindenesetre jó nagy mákja van, hiszen a telefonjuk történetesen tényleg hasonlít az iPhone 6-ra - annyira mindenképpen, hogy egy kínai hivatalnok érdemesnek tartotta a hasonlóságot arra, hogy ez alapján betiltsa a telefon árusítását. Így pedig a kínai gyártó már minden bizonnyal könnyedén eléri majd a célját, és sikerül kisajtolniuk valamennyi pénzt az Apple-ből, hogy peren kívül megegyezzenek.

Mondjuk az más kérdés, hogy az egymás elgáncsolásának ezt a válfaját éppen az Apple fejlesztette tökélyre, akik évekig szívatták a Samsungot mindenféle szabadalmi perekkel, szóval annyira nem tudjuk őket sajnálni, hogy visszanyalt az a fagyi, amit ők találtak fel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.