Önállóan fejlődő atom-tengeralattjárók, mikroszkopikus robotok, amik képesek bejutni az ember vérkeringésébe - ha a mesterséges intelligencia katonai célú felhasználásáról van szó, a valóság sokkal félelmetesebb, mint bármelyik hollywoodi agyrém.

Márpedig a hongkongi székhelyű South China Morning Post beszámolója szerint öles léptekkel közeledünk ehhez a valósághoz, és ebből Kína nem is csinál különösebben nagy titkot. Az ország egyik legnagyobb fegyvertervezője, a Pekingi Technológiai Intézet (BIT) például a honlapján számolt be az örömhírről, hogy több mint ötezer jelentkezőből kiválasztották azt a 31 fiatalt, akik

a gimnázium elvégzése után egyből egy négyéves kísérleti programba kerülnek, aminek a célja intelligens fegyverrendszerek fejlesztése.

Ha azt gondolod, hogy egy olyan ország esetében, ahol a lakosságot lassacskán teljes megfigyelés alatt tartják, nyíltan üldözik a kisebbségeket, ráadásul hamarosan a világ első számú gazdasági hatalmává válik, ez több mint aggasztó, akkor nem vagy egyedül, a South China Morning Post által megszólaltatott szakértők is egytől-egyik az aggályaikat fejezték ki. Eleonore Pauwelset, az ENSZ New York-i Egyetemének kibertechnológiával foglalkozó kutatója szerint például a jövőben az is megtörténhet, hogy

olyan önműködő robotokat fejlesztenek ki, amik csapatokban működve képesek megmérgezni az élelmiszereket,

így a mesterséges intelligencia egészen új korszakot nyithat a hadviselésben. Vele ért egyet Stuart Russel, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora is, aki szerint a kiválasztott gyerekek oktatását leginkább azzal kéne kezdeni, hogy megnézetik velük a Slaughterbots című kisfilmet, amit tavaly az ENSZ hagyományos fegyverekről szóló konvencióján is levetítettek.

Szavak szintjén persze a korlátozásokkal Kína is egyetért, az ENSZ-nek eljuttatott hivatalos állásfoglalásuk szerint az automatizált fegyverrendszerek olcsóbbá, így pedig gyakoribbá is tehetik a háborúkat, ami miatt további egyeztetésre van szükség a témában. Azt is hozzáteszik ugyanakkor, hogy amíg ilyen egyeztetésekre nem kerül sor, semmi sem korlátozhatja a mesterséges intelligencia fejlesztését. Így talán már kicsit érthetőbb, miért retteg Elon Musk is annyira a mesterséges intelligenciától, hogy inkább eggyé válna vele.

Elon Musk szerint ez az egyetlen mód az emberiség megmentésére

A SpaceX alapítója még saját magához képest is nagyon meredek ötlettel állt elő.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés