Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Apple Watch hivatalos bemutatóján kevés újdonság derült ki az Apple új okosórájáról, de egy komoly meglepetés azért így is akadt.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy összeszedtük, mit lehet tudni az Apple új okosórájáról - röviden: szinte mindent, így a hétfői Spring Forward rendezvényre nem sok izgalom maradt, de a néhány eddig nem ismert (vagy félreismert) részlet miatt mégis érdemes végigvenni, hogy mit tudtunk meg a hamarosan boltokba kerülő Apple Watch-ról:

  • Az Apple új okosórája két méretben és három különböző kivitelben érkezik: a Watch Sport névre keresztelt óra alumíniumból, a sima Apple Watch rozsdamentes acélból, míg a Watch Edition 18 karátos aranyból készül.

  • Utóbbi ára kereken tízezer dollár lesz, vagyis

nagyjából 2,7 millió forint.

A 32 milliméteres Watch Sport ára 350, a 42 milliméteresé 400 dollár, az acél Apple Watch ára pedig 550 és 1100 dollár között mozog mérettől és a választott szíjtól függően.

  • Bár konkrét számot nem tudtunk meg, de a jelek szerint az Apple Watch nem fog szűkölködni az alkalmazásokban: a szokásos alkalmazásokon kívül, mint a Facebook, az instagram vagy a Shazam zenefelismerő, az órára van már olyan alkalmazás is, amivel például kinyithatjuk a szállodai szobánk ajataját vagy a garázsajtót is.
  • Az Apple Watch-csal fogadhatunk hívásokat, elolvashatjuk az e-mailjeinket, és az üzenetekre is válaszolhatunk: utóbbi esetben vagy az előre megírt válaszüzenetet küldhetjük vissza, vagy a Siri segítségével válaszolhatunk hangüzenetben is, írott vagy hangos formában.

  • Az Apple nagyon büszke a Digital Touch nevű alkalmazásra, amivel megbökhetjük a többi Apple Watch-használót, és rajzokat vagy akár a szívverésünket is elküldhetjük nekik.
  • Fitnesz szempontból az Apple Watch nagyjából annyit tud, mint egy hagyományos okosóra: számolja a lépéseinket, méri a pulzusunkat, a megtett távolságot, az elfogyasztott kalóriákat stb. Az viszont egészen jó ötlet, hogy az óra minden hét végén küld nekünk egy rövid riportot arról, hogy mit teljesítettünk a hétre kitűzött céljainkból és milyen feladatok várnak ránk a következő héten.

  • Az Apple Watch-ban is elérhető lesz az iPhone 6-ban bemutatkozó Apple Pay fizetési rendszer, aminek segítségével az NFC-vel felszerelt bankkártya-leolvasóknál az óránkkal is fizethetünk.
  • Az Apple lényegében csodát tett az Apple Watch üzemidejével, ugyanis az óra Tim Cook szerint

18 órát bír egy feltöltéssel.

Persze elképzelhető, hogy ez csak játék a számokkal, de a korábbi horrorisztikus, 3,5 órás üzemidőről szóló hírek után ez egy eléggé megnyugtató fejlemény. Az Apple Watch-t egyébként egy különleges, mágneses töltővel lehet tölteni, ami az óra hátlapjára csatlakozik.

  • Az órára új alkalmazásokat az iPhone-unk segítésgével tölthetünk le. Ehhez a először telepítenünk kell a telefonunkra az iOS legújabb, 8.2-es verzióját, ami a mai naptól letölthető. Az órára egyébként az összes értsítést megkapjuk, ami a telefonunkra érkezik, így tutira nem maradunk le semmiről.
  • Az Apple Watch április 10-től lesz előrendelhető, és április 24-től már meg is vásárolható bizonyos országok Apple Store-jaiban. Magyarország ebből a körből egyelőre kimarad, de szerintünk nem kell sokat várni rá, hogy az iStyle és iCentre boltokban is felbukkanjanak az Apple okosórái.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.