A világon kétféle ember létezik: a fülhallgatós és a fejhallgatós – én az utóbbi. A Klipsch fülese viszont olyan libabőrös zeneélményt nyomott közvetlenül az agyamba, hogy kezdem megkérdőjelezni az audiohovatartozásomat.
Mikor megkaptam a pöttöm Klipsch fülest tesztelésre, vonakodva mértem végig. Arra gondoltam: rossz embernek adjátok ezt, én fejhallgatón nevelkedtem. Régen, még a walkmanek fénykorában, vékony fém ívvel összekapcsolt, párnás fejhallgatóban nyomtam, majd mikor megjelentek a discmanek és hirtelen avitt lett az a fajta audiofülpárna, akkor váltottam a bogyós fülhallgatóra. A párnás fejhallgatót azért nem szerettem, mert folyton le akart csúszni és bekapta a hajamat, a kis fülest meg azért, mert annyira minimál volt a hangzása, mintha nagymamám hallgatná a Kossuthot a másik szobában.
Majd mikor a világ odáig jutott, hogy a hatalmas, hagyományos fejhallgatókat nem csak deszkások és gémerek kezdték viselni utcán, akkor úgy éreztem, eljött az én időm. Fekete-ezüst színű, egy ököl per fül méretű fejhallgatómmal végre az utcán is élvezhettem a koncerthangzást és a teljes izoláltságot, relatíve stílusosan. Úgyhogy azon kívül, hogy a fekete-ezüst mivolta tetszett a kicsikének, mégis kétkedve tettem be a fülembe az R6M-et; jöttek az asszociációk, hogy nagymama és Kossuth rádió.
Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a mini Klipsch bikaerős. Semmi zacskózörgős mellékzönge, recsegés nyista, ellenben olyan döbbenetes hangerő, hogy elkerekedett a szemem. Mondjuk a tisztázás kedvéért ez nem szimpla füles, hanem ez az in-ear típus, amit jobb magyar szó nem révén hívjunk agybadugósnak. Így azon kívül, amit technikailag tud, a hallójárat és a külvilág közt létrejövő vákuum is szövetségeséül szegődik: patent becuppan a füledbe és még két track között is annyira szűri az utcazajt, hogy az már-már riasztó.
Amit viszont magától tud, azok a mélyek. Olyan elképesztő basszusokat és ütemeket diktál a füles, hogy szó szerint libabőrös lettem. Pár kedvenc számomat konkrétan újraértelmezte a cucc: a puha szilikonos végeken olyan keményen jöttek át a ritmusok és a mély hangsávok, hogy azon kaptam magam, amint döbbenten pislogok a hetes buszon, mert így még sosem hallottam a mondjuk tíz éve toplistás trackjeimet. De ugyanezért és az izolálásért azt ajánljuk, ne nyomd be, ha fontos hívást vársz – én például annyira nem hallottam a telefonomat csörögni, hogy meg kellett kocogtatnia a hátamat valakinek. Vagy: nyomd be telódba, ugyanis az R6M-et kifejezetten okostelókra tervezték, op-rendszertől függetlenül.
Meg elkezdett út közben tetszeni az is, hogy míg fejhallgatóval valami neopunk-protodeszkás stílust képviseltem, addig ez a füles mindennel, még egy marlene dietriches kalapkölteménnyel is meggyőző. Nem is vettem észre, hogy a fülemben van, és ez a visszafogottság a dübörgő hangzással együtt egyre szimpatikusabb párosnak tűnt. Megkérdeztem egy ismerősömet, csak kíváncsiságból, hogy mennyire hallja a cuccot kiszűrődni (miközben beszéltem, éreztem, hogy a hangszálaim mintha rezegnének, ellenben egy szemet se hallottam a saját hangomból) – három méterrel arrébb már semmi nem hallatszik a külvilágnak.
Ettől nagyon vidám lettem és úgy éreztem titkos szövetséget alakítottam ki a Klipsch-sel: csak mi ketten tudjuk, milyen istentelenül, orbitálisan durván lehet max hangerőn csapatni a legeszelősebb rock vagy d'n'b számokat, miközben a körülöttünk állók számára néma csöndben vagyunk.
Míg a fejhallgatóval az a csodás víziónk támadhat, hogy ott állunk egy koncert kellős közepén, addig ezzel a fülessel közvetlenül az agyunkba kapjuk a zenét. Talán emiatt, és a profi kialakításnak köszönhetően nagyon kihozza a jó és rossz minőségben letöltött számok közt a különbséget. Míg a hq számokban mintha mi taposnánk a lábdobot, és a gitár húrjai a két fülünk közt az agyunkban lennének kifeszítve, addig a kevésbé maxos minőségnél a hangzás kissé összemosódik. Úgyhogy ha beszerzed az R6M-et, akkor készülj fel, hogy mérföldes különbségek lehetnek az eddig szinte ugyanúgy hangzó albumaid közt.
Ha valakinek nem szimpi az agybadugás, mert kényelmetlennek hiszi, akkor semmi vész: a Klipsch ferde kialakításának köszönhetően fajtájának legjobban hallójáratba illeszkedő példánya. De ha ez sem lenne elég, akkor mondjuk, hogy négy, méretben és formában eltérő extra szilikonvégződést is adnak a füleshez, amit egy másodperc átcserélni. A saját élmény mellett persze meggyőző leírva is látni a specifikációt: 110dB érzékenység, 10Hz–19000Hz-ig terjedő frekvenciaátvitel – mindehhez meg tizenöt gramm az egész. Komolyan, mint egy fülbevaló.
Ja, és nem csomózódik össze, meg van rajta egy pause gomb, minimikrofon, kis csíptető, és bárhova dugod a jacket, legyen az Apple, Android, Windows vagy BlackBerry, ugyanolyan jól hangzanak majd a számok, a távirányító gombja minden készüléken fogadja/leteszi a hívást. Szerintünk ritka meggyőző rezümét rakott össze a Klipsch ebben a fülesben – mi ezután a pár nap próbaidő után teljes állásban is gond nélkül alkalmaznánk. Az ára sem borsos, fekete vagy fehér színben alig 30 ezerért tudod megvenni a Pixelnél.
Kedvet kaptál a nagy hangzáshoz?
Akkor ikszeld be a szombatot és a vasárnapot, ugyanis október 25–26-án rendezik meg a 15. Audiovideo Trend & Hi-Fi Show-t. Az elegáns Marriot szálló ad otthon a legprémiumabb audio- és videotermékeket felvonultató kétnapos eseménynek. Reggeltől estig folyamatos programcunamiban lehetsz a digitális gépek legjeivel: megismerkedhetsz számtalan új hi-fivel, melyek stílusban és tudásban is már most mérföldköveknek számítanak, eddig nem látott multimédiás eszközöket csodálhatsz meg, régi lejátszók modern újraértelmezésein legeltetheted a szemeidet és hangfalakat meg házimozikat tesztelhetsz le kíváncsi füleiddel. Viszont igyekezz: az eseményen előzetes regisztrációval lehet csak részt venni, melyet az Audiovideo Trend oldalán csütörtök estig tehetsz meg.
