A világon kétféle ember létezik: a fülhallgatós és a fejhallgatós – én az utóbbi. A Klipsch fülese viszont olyan libabőrös zeneélményt nyomott közvetlenül az agyamba, hogy kezdem megkérdőjelezni az audiohovatartozásomat.

Mikor megkaptam a pöttöm Klipsch fülest tesztelésre, vonakodva mértem végig. Arra gondoltam: rossz embernek adjátok ezt, én fejhallgatón nevelkedtem. Régen, még a walkmanek fénykorában, vékony fém ívvel összekapcsolt, párnás fejhallgatóban nyomtam, majd mikor megjelentek a discmanek és hirtelen avitt lett az a fajta audiofülpárna, akkor váltottam a bogyós fülhallgatóra. A párnás fejhallgatót azért nem szerettem, mert folyton le akart csúszni és bekapta a hajamat, a kis fülest meg azért, mert annyira minimál volt a hangzása, mintha nagymamám hallgatná a Kossuthot a másik szobában.

Majd mikor a világ odáig jutott, hogy a hatalmas, hagyományos fejhallgatókat nem csak deszkások és gémerek kezdték viselni utcán, akkor úgy éreztem, eljött az én időm. Fekete-ezüst színű, egy ököl per fül méretű fejhallgatómmal végre az utcán is élvezhettem a koncerthangzást és a teljes izoláltságot, relatíve stílusosan. Úgyhogy azon kívül, hogy a fekete-ezüst mivolta tetszett a kicsikének, mégis kétkedve tettem be a fülembe az R6M-et; jöttek az asszociációk, hogy nagymama és Kossuth rádió.

Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a mini Klipsch bikaerős. Semmi zacskózörgős mellékzönge, recsegés nyista, ellenben olyan döbbenetes hangerő, hogy elkerekedett a szemem. Mondjuk a tisztázás kedvéért ez nem szimpla füles, hanem ez az in-ear típus, amit jobb magyar szó nem révén hívjunk agybadugósnak. Így azon kívül, amit technikailag tud, a hallójárat és a külvilág közt létrejövő vákuum is szövetségeséül szegődik: patent becuppan a füledbe és még két track között is annyira szűri az utcazajt, hogy az már-már riasztó.

Amit viszont magától tud, azok a mélyek. Olyan elképesztő basszusokat és ütemeket diktál a füles, hogy szó szerint libabőrös lettem. Pár kedvenc számomat konkrétan újraértelmezte a cucc: a puha szilikonos végeken olyan keményen jöttek át a ritmusok és a mély hangsávok, hogy azon kaptam magam, amint döbbenten pislogok a hetes buszon, mert így még sosem hallottam a mondjuk tíz éve toplistás trackjeimet. De ugyanezért és az izolálásért azt ajánljuk, ne nyomd be, ha fontos hívást vársz – én például annyira nem hallottam a telefonomat csörögni, hogy meg kellett kocogtatnia a hátamat valakinek. Vagy: nyomd be telódba, ugyanis az R6M-et kifejezetten okostelókra tervezték, op-rendszertől függetlenül.

Meg elkezdett út közben tetszeni az is, hogy míg fejhallgatóval valami neopunk-protodeszkás stílust képviseltem, addig ez a füles mindennel, még egy marlene dietriches kalapkölteménnyel is meggyőző. Nem is vettem észre, hogy a fülemben van, és ez a visszafogottság a dübörgő hangzással együtt egyre szimpatikusabb párosnak tűnt. Megkérdeztem egy ismerősömet, csak kíváncsiságból, hogy mennyire hallja a cuccot kiszűrődni (miközben beszéltem, éreztem, hogy a hangszálaim mintha rezegnének, ellenben egy szemet se hallottam a saját hangomból) – három méterrel arrébb már semmi nem hallatszik a külvilágnak.

Ettől nagyon vidám lettem és úgy éreztem titkos szövetséget alakítottam ki a Klipsch-sel: csak mi ketten tudjuk, milyen istentelenül, orbitálisan durván lehet max hangerőn csapatni a legeszelősebb rock vagy d'n'b számokat, miközben a körülöttünk állók számára néma csöndben vagyunk.

Míg a fejhallgatóval az a csodás víziónk támadhat, hogy ott állunk egy koncert kellős közepén, addig ezzel a fülessel közvetlenül az agyunkba kapjuk a zenét. Talán emiatt, és a profi kialakításnak köszönhetően nagyon kihozza a jó és rossz minőségben letöltött számok közt a különbséget. Míg a hq számokban mintha mi taposnánk a lábdobot, és a gitár húrjai a két fülünk közt az agyunkban lennének kifeszítve, addig a kevésbé maxos minőségnél a hangzás kissé összemosódik. Úgyhogy ha beszerzed az R6M-et, akkor készülj fel, hogy mérföldes különbségek lehetnek az eddig szinte ugyanúgy hangzó albumaid közt.

Ha valakinek nem szimpi az agybadugás, mert kényelmetlennek hiszi, akkor semmi vész: a Klipsch ferde kialakításának köszönhetően fajtájának legjobban hallójáratba illeszkedő példánya. De ha ez sem lenne elég, akkor mondjuk, hogy négy, méretben és formában eltérő extra szilikonvégződést is adnak a füleshez, amit egy másodperc átcserélni. A saját élmény mellett persze meggyőző leírva is látni a specifikációt: 110dB érzékenység, 10Hz–19000Hz-ig terjedő frekvenciaátvitel – mindehhez meg tizenöt gramm az egész. Komolyan, mint egy fülbevaló.

Ja, és nem csomózódik össze, meg van rajta egy pause gomb, minimikrofon, kis csíptető, és bárhova dugod a jacket, legyen az Apple, Android, Windows vagy BlackBerry, ugyanolyan jól hangzanak majd a számok, a távirányító gombja minden készüléken fogadja/leteszi a hívást. Szerintünk ritka meggyőző rezümét rakott össze a Klipsch ebben a fülesben – mi ezután a pár nap próbaidő után teljes állásban is gond nélkül alkalmaznánk. Az ára sem borsos, fekete vagy fehér színben alig 30 ezerért tudod megvenni a Pixelnél.

Kedvet kaptál a nagy hangzáshoz?

Akkor ikszeld be a szombatot és a vasárnapot, ugyanis október 25–26-án rendezik meg a 15. Audiovideo Trend & Hi-Fi Show-t. Az elegáns Marriot szálló ad otthon a legprémiumabb audio- és videotermékeket felvonultató kétnapos eseménynek. Reggeltől estig folyamatos programcunamiban lehetsz a digitális gépek legjeivel: megismerkedhetsz számtalan új hi-fivel, melyek stílusban és tudásban is már most mérföldköveknek számítanak, eddig nem látott multimédiás eszközöket csodálhatsz meg, régi lejátszók modern újraértelmezésein legeltetheted a szemeidet és hangfalakat meg házimozikat tesztelhetsz le kíváncsi füleiddel. Viszont igyekezz: az eseményen előzetes regisztrációval lehet csak részt venni, melyet az Audiovideo Trend oldalán csütörtök estig tehetsz meg.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés