Étienne Klein egy köztiszteletnek örvendő francia csillagász és tudományfilozófus, akit szívesen meghívnánk vendégelőadónak egy céges bulira vagy egy jó kis mikuláspartira is. Na nem azért, mert az École Centrale Parisban tanult uraság ne számítana asztronómiai szaktekintélynek; épp ellenkezőleg: hiába zizeg ott a tudományos világ krémjében már oly régóta, megőrizte turpisságát és csibész humorérzékét.

Történt ugyanis, hogy hősünk fellépett Twitterre, majd posztolt egyet. Persze tudjuk jól, nagyon sok jó sztori így kezdődik, ez azonban annyiban más, hogy esetünkben egy közismert csillagászról és tudományfilozófusról van szó. Étienne Klein a következőt írta ki a posztjában:

Íme egy kép a Proxima Centauriról, a Naphoz legközelebbi csillagról, amely 4,2 fényévre található tőlünk. A páratlan részletességű felvételt a James Webb űrtávcső tárta elénk. Napról napra egy új világ nyílik meg előttünk.

 

A Twitter népe persze olvadozni kezdett a szépséges fotó láttán, majd amikor hősünk leleplezte magát és a becses alkotását, és a nagyérdemű ráeszmélt, hogy
az ott nem egy vörös törpe, hanem egy ízletes spanyol kolbász keresztmetszete, akkor jött a meglepettség, utána meg némi online hahotázás, meg némi népharag.

Étinene Klein hozzátette: amellett, hogy szórakozott kedvében volt, arra is szerette volna felhívni a figyelmet, hogy semmilyen információt nem szabad alapos utánajárás nélkül elfogadni, legyen a hírhozó egy egyszerű molnárgörény vagy egy tudományos szaktekintély. A kritikus gondolkodás és a higgadtság a zavarosabb vizekben is remek támpontot nyújthat nekünk, bátran éljen mindenki ezekkel a nemes lehetőségekkel!

Ez is érdekelhet:

Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét

Magyar kutatók is közreműködtek a katalógus összerakásában.

(Forrás: Index)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés