A harmadik mozdony végül célba juttatta az utasokat.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebookon számolt be egy mávos kalandról. A „Bézéhiány”, vagyis a mellékvonalakon használt, piros Bzmot motorkocsik hiánya miatt egy M41-es dízelmozdony mögé kapcsoltak személykocsit, ám a Komáromból induló szerelvény csak a nagyjából 17 kilométerre lévő Nagyigmándig jutott, mert elromlott a mozdony. Meg kellett várni a segítségül küldött M62-es Szergejt, de az is lerobbant Mohánál, kb. 53 kilométer múlva, ezért kellett még egy Szergej, így az egy személykocsiból, két rossz és egy működő mozdonyból álló szerelvény végül sikeresen megérkezett a Komáromtól vasúton kb. nyolcvan kilométer távolságra lévő Székesfehérvárra.

A VEKE azt írja, egyre súlyosabb probléma a mozdonyhiány, főleg a nem villamosított vonalakon, mert dízelmozdonyt bérelni sem nagyon tud a MÁV, ha a sajátjaiból nincs elég üzemképes.

(A szomorú történetet a 444-en találtuk. Címlapkép: Pajor Marcell/VEKE-Facebook)

Ez is érdekelhet:

A MÁV bemutatja: a világ legszarabb melója

Eddig nem gondoltunk bele egy vonalgondozó életébe, mostantól pedig soha többé nem akarunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés