A közösségi oldal teljesen újraszabta az értesítési sávot, és lesznek, akik ennek nem fognak örülni.
A Google Now-hoz hasonló kártyás megoldás bevezetése igazi megváltás lesz a feledékenyeknek, hiszen mostantól az értesítések között nem csak azt látjuk majd, ha valamelyik ismerősünk lájkolta egy bejegyzésünket, esetleg hozzászólt, hanem például az általunk követett focicsapat következő meccséről vagy a kedvenc sorozatunk új részéről is kapunk emlékeztetőt.
Emellett megjelennek a helyalapú kártyák is, amikből értesülhetünk róla, ha egy régi ismerősünk a városba érkezik, vagy hogy milyen filmeket játszanak a közeli mozikban.
Keith Peris, a Facebook termékmenedzsere szerint az újítás lényege, hogy a közösségi oldal sokkal inkább személyre szabható legyen, mint eddig, ami persze azt is jelenti, hogy jóval több értesítést fogunk kapni, mint eddig. Ez valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni, így számukra jó hír, hogy a kártyákat teljesen kikapcsolhatjuk, valamint a helyalapú értesítések eleve csak akkor jelennek meg, ha engedélyeztük a Facebooknak a tartózkodási helyünk nyomon követését.
Az új funkció első körben a Facebook mobilos verzióiban jelenik majd meg a következő hetekben.
