Javítja a sérült szem működését, illetve akár a szem színét is képes megváltoztatni az új high-tech kontaktlencse.

A belgiumi CMST (Centre of MicroSystems Technology) kutatói ívelt folyadékkristályos kijelzőt integráltak egy újgenerációs kontaktlencsébe. A fejlesztők elmondták, hogy ezzel a megoldással javítható azok látása, akiknek megsérült íriszük nem tudja szabályozni a retinára eső fény mennyiségét.

A high-tech kontaktlencse nemcsak az orvostudományban jelenthet áttörést, hanem akár a kozmetikai iparba is betörhet, hiszen segítségével akár gombnyomásra változtatható lesz a szemünk színe. A prototípus jelenleg erre még nem képes, egyelőre csak egy dollárjelet tud megjeleníteni. A fejlesztők egyébként azért választották ezt a jelet, mert sok rajzfilmben láthattunk már olyan figurákat, akiknek a szeme előtt mindig csak a pénz, illetve maga a dollárjel lebeg.

A kutatók szerint eddig a kijelző félgömbszerű kialakítása okozta a legnagyobb kihívást a számukra. És hogy ezen az apró kijelzőn a jövőben akár GPS-információk, vagy e-mailek is megjeleníthetők lesznek-e? Nos, e tekintetben a fejlesztők gyorsan lelohasztják a fantáziánkat: az emberi szem ilyen közelre egyszerűen nem tud fókuszálni, vagyis az LCD-n megjelenített vizuális információkat maximum a velünk szemben állók tudnák értelmezni. Aki ilyen jellegű megoldásra vágyik, az vessen néhány pillantást az Oakley integrált kijelzős, GPS-es síszemüvegére.

Tovább:
A techrovat legújabb híreihez
A Player karácsonyi mellékletéhez
Hajlékony kijelzős mobilokhoz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve