A Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben azonosítottak egy különös égitestet: a 288P az első olyan bináris aszteroida, amelyről bebizonyosodott, hogy egyben üstökös is.

Külön-külön már mindkettővel találkoztak a tudósok, azonban a kettőt egyszerre még sosem figyelték meg. A 288P-t egyébként még 2006 novemberében fedezték fel, de akkor a tudósok még úgy vélték, mindössze egy egyszerű aszteroidával állnak szemben. Majd 5 évvel később kiszúrták a csóváját is, ekkor már élt bennük a gyanú, hogy két égitest együttes rendszeréről lehet szó, a sejtést pedig végül tavaly ősszel sikerült igazolni, amikor a Hubble űrtávcsővel is megfigyelték a párost. A kutatási eredményekről a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be néhány napja.

A két aszteroida egyébként 1-1 kilométer széles, és mintegy 100 kilométeres távolságban kering egymás körül – az egyik legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy egy nagyobb aszteroida szakadt ketté a nagy sebességű forgástól, ez megmagyarázhatná azt is, hogy miért vannak egymástól távolabb az ehhez hasonló pároknál.

Így festenek együtt:

Jessica Agarwal, a Max Planck Naprendszer-kutató Intézet munkatársa, valamint a kutatás vezetője szerint a különös égitest esetében a naphő növekedésével járó vízjég-szublimáláció jeleit is felfedezték, és mivel az üstökösök csóvája is hasonló módon jön létre, a 288P lett az első olyan bináris aszteroida, amelyről bebizonyosodott, hogy egyben üstökös is.

(forrás: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.