Minden május első csütörtökén tartják a jelszó világnapját, amely 2013 óta gazdagítja a világnapok amúgy sem túl szegényes listáját.

A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a megfelelő, hatékony jelszóhasználat fontosságára, ugyanis a felhasználók jelentős része még mindig sem fordít kellő figyelmet ennek a kérdésnek.

A világnap kapcsán a Nordpass ismét közzétette a világ legnépszerűbb jelszavait, a kétszázas lista első helyén a password szerepel, a dobogóra felfért még az 123456 és az 123456789 – az összeállított lista utolsó kemény legénye egy valamennyivel bonyolultabb számsor, az 124578.

A magyar toplista kicsit másképp fest, bár az 123456 nálunk is a dobogón van – méghozzá annak a legfelsőbb fokán. De a Kinder123, a telefon, mandula, Joci1 és qwertz is túlságosan népszerű nálunk.
Ha megtalálod ezen a listán az egyik jelszavad, akkor érdemes már most újat kreálnod helyette
A kutatás kihangsúlyozza, hogy a legnépszerűbb jelszavak döntő többségét egy másodperc alatt fel lehet törni egy erre a célra használt segédprogrammal.

Az erős jelszó természetesen nem minden – legalább annyira fontos a kétlépcsős azonosítás bekapcsolása, amelynek a lényege, hogy a belépési adatok (jelszó, ímélcím) megadása után be kell írnunk egy biztonsági kódot is, amelyet SMS-ben vagy egy hitelesítő alkalmazásban kapunk meg.

Ha érdekelne, hogy miképp állíts össze egy erős jelszót:

(Forrás: Nordpass, BGR)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában