A Lenovónak eddig is voltak egészen ügyes megoldásai a táblagépek piacán, de ha a most bemutatott, hajlítható kijelzős prototípus boltokba kerül, azzal jó időre eldönthetik a "kié a menőbb tablet?" kérdést.

Főhet a Samsung feje rendesen, hiszen a koreaiak évek óta kísérleteznek a hajlítható (sőt, összetekerhető) kijelzőkkel,és évről-évre fel is merül, hogy a következő készülékük már ilyen kijelzővel érkezik, viszont annyira késznek tűnő terméket, mint a Lenovo, a mai napig nem mutattak be.

A Lenovo megoldásának az előnyei elég könnyen beláthatók, hiszen a Folio névre keresztelt készülék összehajtva pont akkora, mint egy mai okostelefon, az 5,5 colos kijelző viszont egy mozdulattal 7,8 colossá alakítható, így nincs szükség egy külön telefonra és egy külön táblagépre. A Folióhoz egy kifejezetten a szétnyitható táblagéphez igazított felhasználói felületet is készítettek, ami automatikusan újrakonfigurálja magát, így alkalmazkodva ahhoz, hogy az eszközt kinyitva vagy összecsukva használjuk.

A Folio egyetlen hátránya talán az, hogy a hardvere kissé idejétmúlt, mindössze egy négymagos Snapdragon 800 proci található benne, de egy felhasználóknak szánt változat (amiről egyelőre nincs hír) ennél minden bizonnyal fejlettebb hardverrel érkezne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés