A Vahana első ízben tesztelte az önműködő légitaxiját, az Alpha One-t, amiről videó sajna egyelőre nincs, de fotó már igen. Üdv, jövő!

Az első teszt amúgy kicsit olyan lett, mint a Wright-fivérek első próbálkozása: a légitaxi mindössze ötméteres magasságig emelkedett és 53 másodpercen keresztül volt a levegőben, de a jövőre nézve mindenképpen biztató, hogy az Airbus projektje szemmel láthatólag gyorsan halad előre.

Az Airbus célja, hogy a Vahanával az Uberhez hasonló hálózatot hozzanak létre a levegőben, vagyis az utasoknak elég lesz telefonon megrendelni a taxit, elsétálni a legközelebbi leszállóhelyig, aztán megadni, hogy hova szeretnének menni. Futurisztikusan hangzik, de figyelembe véve, hogy az Airbuson kívül számos más cég is kísérletezik hasonló megoldással, a légitaxi néhány éven belül szinte borítékolhatóan a hétköznapok része lesz. Mondjuk valószínűleg nem Budapesten, inkább Dubajban meg San Franciscóban, de hát a gőzmozdony sem két nap alatt ért el Magyarországra.

Ezek miatt a technológiai újítások miatt lesz 2018 igazi sci-fi

Az űrutazást forradalmasító rakéta, repülő taxik, robotautók. Idén jó néhány dolog megvalósulhat azok közül, amiket eddig csak a filmekben láttunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés