A Sztálingrádi csatát nemcsak a világtörténelem egyik legvéresebb csatájának, vagy inkább csatasorozatának, hanem a második világháború fordulópontjának is tekinthetjük, hiszen a félévig húzódó pokolban a szovjetek döntő vereséget mértek az addig sikeresen előrenyomuló tengelyhatalmak erőire.

Ebben a véres félévben közel 2 millió katona esett el: megannyi kisebb offenzívára és hadműveletre is sor került, többek között a tacinszkajai régió is erősen érintett volt, hiszen a Rosztovi területben található városban 1942 decemberében a tankokkal bevonuló szovjetek sikeresen lerombolták a németek légibázisát.

1983 májusában végül összedobtak egy bájos kis brutalista emlékművet a szovjetek, így tisztelegve a dicső esemény előtt – az egészet P. Ibalakov építész tervezte, az építményhez pedig felhasználtak repülőgép- és tankmaradványokat is. Félelmetes egy monstrum, annyi szent, simán felhasználhatnák kelléknek egy jó kis sci-fihez, hiszen már digitális rádolgozás nélkül is úgy fest, mint egy lezuhant űrjármű.

Ez is érdekelhet:

Ezzel a ravasz trükkel rejtették el a hadihajókat az I. világháborúban

Szó szerint szemet kápráztatók voltak az angol és amerikai hadihajók.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.