A Loop nevű moduláris tévé után soha többé nem lesz szükségünk új tévére: ha nagyobb kijelzőt vagy jobb hangrendszert szeretnénk, egyenként is kicserélhetjük az alkatrészeit.

A forradalmi tévé alapvetően három részből áll: egy központi egységből, amely a számításokat végzi, a hangrendszerből, és természetesen a monitorból. A pláne a dologban, hogy ez a három egység egymástól függetlenül, külön-külön is cserélhető, így ha például néhány év múlva majd 4K-felbontású tévére vágyunk, nem lesz más dolgunk, mint rendelni egy új kijelzőt a tévénkhez.

A magyar találmány sikeréért te is sokat tehetsz, hiszen a korábban a Fuso nevű médialejátszót is fejlesztő feltalálók közösségi adománygyűjtésből szeretnék finanszírozni az új projektet, az Indiegogón indított kampányban másfél hónap alatt 275 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni.

Megéri adakozni, hiszen a mindössze 59 dollárért (13 ezer forint) előrendelhető androidos központi egység önmagában is csatlakoztatható bármilyen tévéhez, így segítségével a régebbi készülékek is felokosíthatók, de 300 dollárért (67 ezer forintért) már egy komplett belépőszintű Loop tévét is rendelhetünk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés