A projekt 2029-ben startolhat.

Az ELKH CSFK Csillagászati Intézete már a kezdetektől fogva közreműködik az Európai Űrügynökség (ESA) Comet Interceptor nevű űrszonda programjában.

A konkrét célpont nélküli küldetés 2029-ben startol. A Comet Interceptor lesz az első olyan szonda, amelynél az indítása idején még nem tudni, melyik égitestet látogatja majd meg. A cél ugyanis egy olyan üstökös vizsgálata, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése óta első alkalommal érkezik a Naprendszer belső vidékeire.

Ezeket az objektumokat csak napközelségük előtt 1-2 évvel lehet felfedezni. A Comet Interceptor ezért a start után az egyik úgynevezett Lagrange-pontban várakozni kezd az űrben, a megfelelő égtest felfedezésére készen.

A találkozásra az LSST nevű távcső statisztikai becslései alapján rövid időn belül sor kerül.

Mivel az égitest mérete, fényvisszaverő képessége és a találkozó pályaelemei nem ismertek előre, a célpontot megörökítő kamerának sokféle képrögzítési viszonyhoz kell alkalmazkodnia. Ennek kidolgozását és megvalósítását hazai cégek végzik a CSFK tudományos tanácsadása mellett, svéd kameratervezők közreműködésével.

MTI; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés