Kalandos körülmények között indult el hazánk űrtevékenysége, 76 évvel ezelőtt Bay Zoltán és Simonyi Károly vezérletével ezen a napon végezték el a budapesti holdradarkísérletet.
A kezdetek
Miután Magyarország belépett a második világháborúba, felmerült az igény, hogy a honvédség mielőbb észlelni tudja az ellenséges repülőgépek jelenlétét a magyar légtérben. 1942-ben a Magyar Királyi Honvédség Haditechnikai Intézetén belül Dr. Jáky József hadiműszaki törzskari ezredes és miniszteri biztos irányításával létrehoztak egy negyven főből álló szakértői csoportot, amelynek az volt a feladata, hogy olyan rádiólokátorokat fejlesszenek ki, amelyek alkalmasak lehetnek légvédelmi feladatok ellátására.
A projektben részt vett több neves magyar kutató, Bay Zoltán fizikus professzor, és a szovjet hadifogságot is megjárt mérnök, Simonyi Károly is.
Bay és Simonyi már korábban is dolgoztak együtt, a Műegyetem atomfizika tanszékét Bay professzor vezette, Simonyi Károly éveken keresztül a tanásegédje volt.
A tudósokból, mérnökökből és fizikusokból álló csoport szigorú titoktartás mellett kezdte meg a munkát 1942-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumában, a cél tüzérségi és vadászirányító radarberendezések kifejlesztése volt, de a projektet szakmai vezetőként irányító Bay Zoltánnak más tervei is voltak.
„A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől: Ha felmásznék a toronyra, meg tudnám-é tapogatni a Holdat?”
Bay Zoltán kapcsán ezt az idézetet szokták a legtöbbször emlegetni, a fizikus saját bevallása szerint ugyanis már gyerekkora óta az eget kémlelte, és arról álmodozott, hogy egyszer az emberiség képes lesz elérni idegen égitesteket. Bay csoportja két évvel a munka megkezdése után üzembe helyezett egy radart, ami képes volt észlelni akár hatvan kilométeres távolságból is az ellenséges repülőgépeket. Bay látva a technológia sikerességét, úgy döntött, hogy a hadászati feladatok mellett elkezdenek tudományos kísérleteket is végezni.
„Meg fogjuk lokátorozni a Holdat!”
– vetette fel az új irányt Bay, aki az ötletét vázolta a vezérkarnak is.
Korábban csak feltételezés volt, hogy a Földről sugárzott mikrohullámú jelek eljutnak a Holdig, mint ahogy azt sem lehetett tudni, hogy a visszavert jeleket egyáltalán be lehet-e újra fogni. A magyar projekt úttörő jellegét jól mutatja, hogy az Egyesült Államok mindössze hetekkel Bay Zoltánék előtt végzett hasonló méréseket. Az amerikaiak Diana-projekt névre hallgató kísérlete a magyar kezdeményezéshez képest összahasonlíthatatlanul több pénzből készült, arról nem is beszélve, hogy a kutatók sokkal nyugodtabb és rendezettebb körülmények között dolgozhattak, mint a magyar kollégáik.
Bay Zoltánnak az ötletét át kellett vinni a döntéshozókon is, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak, tekintve, hogy az ország épp hadban állt, a kísérletet viszont csak a honvédség támogatásával lehetett megvalósítani.
Bay végül meggyőzte Jáky Józsefet, a Haditechnikai Intézet miniszteri biztosát, így a magyar holdradarkísérlet zöld utat kapott.
Költözés, bombázás, költözés
1944-ben minden jól alakult a Bay-csapat számára, az előzetes számítások biztatóak voltak, a háborús állapotok miatt viszont a projektet többször is költöztetni kellett. A kísérleti eszközöket rendszeresen másik telephelyre kellett szállítani, csakúgy, mint a kísérletben résztvevő szakembereket. 1944 nyarán még az Egyesült Izzónál kezdték meg a munkát, de időközben Budapestet elkezdték bombázni, ezért júniusban egy nógrádverőcei panzióban folytak tovább az előkészületek.
Az ideiglenes szálláshely közelében állítottak fel egy három méter magasságú antennát, amellyel az adó- és vevőkészülékek hangolását végezték.
Nyár végén elkezdték élesben is tesztelni a radart, de az akkor még nem működött elég megbízhatóan. Ha a készülék valamilyen okból leállt vagy áramszünet miatt kikapcsolt, a szakemberek kezdhették az egész folyamatot elölről. Szintén nem könnyítette meg a kutatók dolgát, hogy szeptemberben a front már a szomszédban járt. A hadvezetés az egyre veszélyesebb állapotok miatt úgy döntött, visszaköltözteti a projektet az Egyesült Izzó újpesti gyárába. Később ez jó döntésnek bizonyult, mivel napokkal azután, hogy elhagyták a panziót, Nógrádverőcét bombatalálat érte.
Nyilasok, fogház, ostrom
A nyilas hatalomátvétel után a magyar kutatócsoport legitimitása megszűnt, egy részüket besorozták katonának, a zsidó származásúakat pedig Bay Zoltán az élete kockáztatásával védelmezte. Bay professzort év végén fogták el, és a Margit körúti fogházba zárták, mert részt vett az Ellenállási Front nevű mozgalomban. Bay a Margit körúton együtt raboskodott a Nobel-díjas magyar orvossal, Szent-Györgyi Alberttel, aki szintén tevékeny részese volt az ellenállásnak.
Budapest százkét napig tartó ostroma során 1945. január 10-én a szovjet csapatok elfoglalták Újpestet, de az Egyesült Izzót nem érte komolyabb hadi kár. A hatalomátvétel gyorsan megtörtént, január 20-án a gyár már teljes kapacitással katonai rádiócsöveket gyártott az oroszoknak.
Az Egyesült Izzó sorsa azért fontos a magyar kísérlet szempontjából, mert minden feljegyzést, adatot, eredményt és felszerelést az újpesti gyárban tároltak. Ezek a dokumentumok mind elvesztek, amikor 1945 tavaszán a felrobbantott hidak hiánya miatti jégtorlasz hatalmas árvizet okozott. A Duna elöntötte az újpesti gyártelepet is, a magyar kutatócsoport feljegyzéseinek nagy része megsemmisült. Az árvíz után a szovjetek március végén megszállták a gyárat, és az egész gyártóberendezést elvitték. Az Egyesült Izzó épületét teljesen kiürítették, a munkásokkal leszereltették a gyártósorokat, de még a nyersanyagot sem hagyták ott, azt is elpakoltatták a magyarokkal.
A katonák kifosztották a műszaki könyvtárat és a laboratóriumokat is, de ami a legfájóbb, hogy a tesztfázisban tartó, ám már működőképes holdradart is elvitték.
Egyes források szerint a szovjetek aznap nem kevesebb mint 11 millió dollár értékű felszerelést, gépet és tudásanyagot loptak el az Egyesült Izzóból.
A nulláról
Miután a oroszok kisemmizték a gyártelepet, Bay Zoltánnak és csapatának mindent elölről kellett kezdenie. A kutatócsoporthoz több fiatal szakember és a szovjet hadifogságból hazatért Simonyi Károly is csatlakozott, hogy a magyar kísérlet folytatódhasson. Egy teljesen új radarberendezést kezdtek építeni, amihez a Standard Villamossági Rt.-től kaptak segítségként egy katonai felderítőradart. Az adóberendezés nagyban eltért a korábbitól, a csoportnak egy nagyobb antennára volt szüksége, de végül minden nehézséget sikerült leküzdeni: 1945 decemberére már készen állt a teljes rendszer, akkor kezdték el a tényleges kísérletet.
1946. február 6-án a visszavert jelek magasabb értéket mutattak, mint az azt megelőző teszteken, ami azt jelentette, hogy a radarhullámok elérték a Holdat, és a felszínéről visszaverődtek: a kísérlet sikerrel zárult.
Bay február 7-én tudatta a közvéleménnyel, hogy sikeresen megérintették a Holdat, de ahogy azt korábban írtuk, az Egyesült Államokban néhány héttel korábban már elvégeztek egy hasonló mérést. Ha nincsenek a nehezítő körülmények, a magyar szakemberek képesek lettek volna az amerikai vetélytársaknál jóval előbb elérni a Holdat. A magyar holdradarkísérlet így is fontos esemény lett a csillagászatban, ugyanis a Bay-csapat teljesen egyedi módszerrel dolgozott.
Bay sajátos módszere a jelösszegzés volt, aminek a lényege, hogy periodikusan ismétlődő jelsorozatot bocsátottak ki, a visszaérkező jeleket összegezték, és az így felerősödött jel mérhetővé vált.
A magyar professzor így hidalta át azt a problémát, hogy a Föld–Hold-távolságot oda-vissza megtevő rádiójel annyira legyengült, hogy alig lehetett kiszűrni a zajból.
Utóélet
Bay Zoltán módszerét a mai napig használják a rádió- és radarcsillagászatban, de nem csak ezt az eljárást köszönheti a csillagászat a magyar professzornak. Bay másik ötletét a híres Arecibo Obszervatórium valósította meg. Az azóta összeomlott, de sokáig fontos tudományos szerepet betöltő obszervatórium azon az ötleten alapult, miszerint úgy lehet óriási méretű rádiótávcsövet építeni, hogy egy földbe ásott katlant fémmel burkolnak be.
Bay Zoltán elvének köszönhetően hosszú évtizedeken keresztül üzemelt a világ második legnagyobb rádióteleszkópja.
Bay Zoltán nemcsak a tudományos életben tette a névjegyét, 1998-ban posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést is, amiért 1944-ben a saját élete kockáztatásával védte a zsidó származású kollégáit a nyilas terrorral szemben. Bay Zoltánt a sikeres kísérlet után a hatóságok folyamatosan zaklatni kezdték, ezért 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. Amíg itthon megfosztották az állampolgárságától és a kitüntetéseitől, addig Amerikában a George Washington Egyetemen professzori állást ajánlottak neki, amit el is fogadott. A magyar tudós még a rendszerváltás előtt többször is hazalátogatott, előadásokat tartott Debrecenben, Budapesten és Szegeden is. Bay Zoltán 92 éves korában Washingtonban, magyar állampolgárként hunyt el.
(Forrás: Wikipédia, Puli Space, Mult-kor; kiemelt kép: Fortepan)
Ez is érdekelhet: