Havat, vagyis "havat" találtak a törpebolygón.

A NASA New Horizon nevű űrszondája 2015-ben havasnak tűnő hegyeket fedezett fel a Plutón. Ilyen vidéket még sehol másutt nem figyeltek meg a Naprendszeren belül, csak a Földön. A helyzet további érdekessége, hogy míg bolygónkon a légköri hőmérséklet a magassággal arányosan fokozatosan csökken, az ominózus törpebolygón fokozatosan emelkedik a napból érkező sugárzás hatására – a kutatók kissé értetlenül is álltak a dolog előtt. Egészen eddig.

A Francia Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (CNRS) vezette nemzetközi kutatócsoport ugyanis magyarázatot talált a jelenségre:

A gáz nyomai ugyanúgy jelen vannak a törpebolygó légkörében is, mint ahogyan a vízpára is megtalálható a Földön.

Annak megértésére, hogyan alakulhat ki ennyire különböző körülmények között ilyen hasonló táj, a tudósok egy klímamodellt hívtak segítségül, amellyel megállapították, hogy különleges dinamikája miatt a Pluto légköre nagy magasságokban gázállapotú metánban gazdag.

Ennek eredményeként arra jutottak, hogy csak a hegyek csúcsa van olyan magasságban, ahol a levegő elég metánt tartalmaz ahhoz, hogy az kondenzálódjon. Kisebb magasságokban a levegőben túl kevés a metán ahhoz, hogy jég alakuljon ki.

(Forrás: PhysOrg, MTI, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.