Nincs többé a GPS alapján az egyik irányba megindulás, aztán amikor a kis nyíl rossz irányba halad, bosszankodva megfordulás.

A Google közleménye szerint ugyanis kis hazánkba is érkezik az Élő kép funkció, ami gyakorlatilag nem csinál mást, mint a kiterjesztett valóság elvét használva a telefonod képernyőjére kirajzolt bazi nagy nyilakkal igazít a helyes irányba.

Így működik: ha sétálva közlekedsz, és beütöd a címet, ahová menni szeretnél, de nem igazán vágod, merre kellene megindulnod, csak rá kell kattintanod az Élő kép ikonra, majd a telefonodon keresztül körbenézve az alkalmazás egyértelmű nyíllal jelzi a helyes útirányt. Kis szépséghiba, hogy ez a funkció csak ott működik, ahol elérhető a Street View funkció, na de azért azt lássuk be, hogy ahol el lehet tévedni, ott nagy valószínűség szerint ez valóban használható.

További feltétel, hogy a telefonodnak támogatnia kell az ARCore nevű (Apple esetében ARKit-nek hívják) technológiát, de mivel ezeknek a készülékeknek a listája szép hosszú, talán pont szerencséd lesz neked is.

Hogy a Google pontosan mikor aktiválja a szolgáltatást, azt egyelőre nem tudjuk, de várhatóan a napokban már kigurul a frissítés nálunk is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés