Drámai folyamatok zajlanak, és ennek lesz hatása az Alpok térségén kívül is.

Jelentősen zsugorodnak az Alpok gleccserei: az ezredfordulótól 2014-ig jégmennyiségük 17%-át veszítették el – több mint 22 köbkilométert – a globális felmelegedés miatt, ami a szakemberek szerint jelentős és vészjósló.

Egy C–53 Skytroopert került elő az Alpokban az olvadó jég alól

Előbukkant egy rég elveszett repülőroncs az olvadó jég alól.

Az Erlangen-Nürnbergi Egyetem kutatói által készített tanulmány  azért különleges, mert a lánchegység egészét vizsgálja, és nem csak egyes gleccsereket vagy régiókat – radarműholdak adatait használták, hogy megalkossák a hegyfelszín háromdimenziós modelljét, amit aztán összevetettek a műholdfelvételekkel.

Az adatok lehetővé tették a majdnem négyezer alpesi gleccser többsége változásainak kiértékelését, valamint előrejelzést tudtak készíteni a nyári hónapok olvadékvizéről is, amely sok ország vízellátásában és energiagazdálkodásában játszik szerepet. Az egyetem Földrajzi Intézetének kutatója, Christian Sommer szerint

„ennek az Alpok térségén kívül hatása lesz a hegységben eredő nagy európai folyamrendszerek vízháztartására is”.

A helyzet különösen súlyos Svájcban

A legnagyobb mértékű jégolvadást a svájci Alpokban állapították meg. Wallis kantonban például az Alpok legnagyobb gleccsere, a Nagy Aletsch évente öt métert olvad a lejjebb fekvő részeken.

Máshol sem jobb a helyzet:

(Forrás: Reuters, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában