A magyar vasúttörténet egyik legjellegzetesebb járműve a 424-es gőzmozdony, más néven Bivaly, amiből éppen száz éve készült el az első példány. Még a nyolcvanas évek elején is közlekedett menetrend szerint belőle, a korabeli magyar ipar büszkesége pedig a mai napig elpusztíthatatlannak számít.
A jelenlegi MÁV elődjének tekinthető, 1869-ben alapított Magyar Királyi Államvasutak még az első világháború vége felé, 1918-ban rendelt új mozdonyokat, de az első példányok csak 1924-ben készültek el a MÁVAG gyárában. Az új típus tervezésénél elsődleges szempont volt a nagy sebesség és a nagy vonóerő, hogy személykocsik és tehervagonok vontatására is alkalmas legyen. A 424-esnek nevezett sorozat a korabeli legmodernebb műszaki megoldásokat vonultatta fel.
Kimagasló teljesítmény
Kertész Béla mozdonytervező irányította a mérnöki munkát, amiben részt vett Horthy Miklós idősebb fia, a gépészmérnök végzettségű Horthy István is. A robusztus felépítésével és nagy kazánjával a 424-es tömege elérte a 120 tonnát, és akár 1000 tonnás szerelvény vontatására is képes volt, ezzel méltán érdemelte ki a Bivaly becenevet. A legnagyobb sebessége 90 km/óra volt, ami szintén kimagaslónak számított akkoriban. 9 tonna szenet tudott magával vinni, ami 250 kilométerre elegendő, kemény munka volt két fűtőnek ezt a mennyiséget a kazánba lapátolni.
Száz évvel ezelőtt, 1924-ben indult első próbajáratára a 424-es gőzmozdony Budapest és Vác között, majd abban az évben indult a sorozatgyártása is. Az ötvenes évek végéig összesen 514 darabot gyártottak, de ebből csak 365 darab maradt a MÁV-nál, a többi külföldre került, főleg háborús jóvátételként. A 424-esek futottak többek közt Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Szovjetunióban, de még Kínába és Észak-Koreába is került belőlük.
Nurmi?
Nem nehéz kitalálni, hogy miért hívták Bivalynak a 424-es gőzmozdonyt, de vajon mit jelent a másik beceneve, a Nurmi? Az 1920-as években a finn Paavo Nurmi a világ legjobb közép- és hosszútávfutója volt, számos világrekordot állított be a legkülönfélébb távokon, minden idők legnagyobb olimpikonjának és atlétájának is tartják. Innen már nem nehéz megérteni, miért kapta ezt a nevet a legendás gőzös.
Bivalyként dolgozott
Személyszállító expresszvonattól kezdve a nehéz tehervonatokig szinte mindenre bevált a 424-es gőzmozdony, nagy teljesítménye és megbízhatósága külföldön is népszerűvé tette. A második világháború alatt jelentős szerepe volt a katonai és polgári szállításban, és bár a háború végén sok példánya megsérült vagy megsemmisült, de többet sikerült újjáépíteni és újra szolgálatba állítani, ami megerősítette az elpusztíthatatlanságának hírét.
A Bivalyok a második világháború után is a MÁV mozdonyflottájának gerincét adták, de az ötvenes-hatvanas években a gőzösöket fokozatosan kiszorították a dízelmozdonyok, mint az M61-es Nohab és az M62-es Szergej, és a vonalak villamosításával a villanymozdonyok is terjedni kezdtek. A 424-eseket inkább mellékvonalakon használták, majd
a nyolcvanas években selejtezni kezdték a Bivalyokat, az utolsót 1984-ben vonták ki a vasútforgalomból.
Fennmaradt legenda
Más mozdonyokkal ellentétben a 424-esnek számos példánya megmenekült az elbontás elől, láthatsz belőle múzeumokban, pályaudvarokon kiállítva, vagy nosztalgiajáratok élén. A 001-es számút, amelyet a Közlekedési Múzeum mára lebontott városligeti épülete előtt állították ki, a Magyar Vasúttörténeti Parkban nézheted meg. A celldömölki, dombóvári, fertőbozi, nagykanizsai, szolnoki és tokaji vasútállomáson is láthatsz 424-eseket.
Jelenleg két példányát tartják működőképes állapotban, az egyiket pakuratüzelésűre alakították át, a másikat még szénnel kell megrakni, ezek nosztalgiamozdonyként szolgálnak a vasútbarátok számára. A hetvenes évekig megszokott látvány volt a gőzmozdony, és a Bivalyok szokatlanul hosszú ideig, a személyvonati gőzvontatás megszüntetéséig szolgáltak, fennmaradt példányai pedig a mai napig hirdetik a magyar vasút történetének dicső fejezetét.
(Nyitókép: A MÁV 424-es sorozatú szerkocsis gőzmozdonya 1965-ben, fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor)
Ez is érdekelhet: