Világelső lenne 3D-nyomtatási technológiában a Perzsa-öböl déli partján lévő emírség.

Bemutatták a világ első 3D nyomtatással épülő mecsetjének terveit Dubajban. A 2000 négyzetméteres, 600 hívőt fogadni képes mecsetet októberben kezdik építeni Bur Dubajban, és 2025-re tervezik az átadását.

Kicsit meglepő, miért tart ennyi ideig a munka; az Iszlám Ügyek és Jótékonysági Osztálya (Islamic Affairs and Charitable Activities Department, IACAD) szerint maga a nyomtatás négy hónapot vesz igénybe, és további egy év lesz a fit out kivitelezés, azaz tökéletesen felszerelni.

A 3D nyomtatót mindössze három szakember üzemelteti majd.

A nyomtató speciális keveréket használ majd, amelynek a hagyományos betonnál jóval alacsonyabb a karbonlábnyoma, emellett lényegében építési hulladék nélkül dolgozik. Maga a nyomtatás az épületeknél szokásos módon, rétegről rétegre halad majd, miközben az ásványi anyagokkal átitatott folyadék szinte azonnal betonná szilárdul.

Szintén meglepő, de úgy kalkulálnak, hogy az építkezés 30 százalékkal drágább lesz, mintha ugyanezt az épületet hagyományosan kiviteleznék, mégpedig az új technológiához szükséges innovációk miatt.

Merthogy a JT & Partners stúdió tervezte épület „csak” egy újabb lépés Dubaj „3D nyomtatási stratégiájában”, aminek célja, hogy a város világszerte aktív legyen, és vezető szerepet töltsön be a technológiában 2030-ra.

3D + Dubaj

2015-ben Dubajban, az Emirates Tower előtt készült el a világ első 3D nyomtatott irodája, három évvel később az akkor a világ legnagyobb 3D épületének számító kétszintes épületet mutatták be, amely a város innovációs központja lett. Egy 2021-es jogszabály szerint 2030-ra a dubaji épületek negyedét 3D nyomtatással kell majd készíteni, az Expo 2020-on pedig volt egy speciális 3D nyomtatási kiállítás kutató- és oktatási központtal, laboratóriumokkal.

(Forrás: The National, fotó: Dubaj az Expo idején, GettyImages, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Bőven van mit nézni Katarban a focivébén kívül is

Doha néhány évtized alatt fejlődött álmos halászfaluból igazi világvárossá, de a high-tech toronyházak és a látványos középületek mellett szerencsére az Öreg Dohából is megmaradt valami.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában