A Haifai Egyetem kutatói hatvan aprócska darabból rakták össze az egyik eddig soha nem publikált, titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét. Esbal Ratszon és Jonathan Ben-Dov professzor közel egy éven át dolgozott a projekten, így már csak egy megfejtetlen tekercs maradt.

A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló csoport 364 napban határozta meg az évet, így az különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól.

A titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét hatvan aprócska darabból rakták össze

A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot – az új gabona ünnepét – követték ötven, illetve száz nappal. A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, ami héberül időszakot jelent.

A tekercs többek között a kumráni közösség sajátos naptárát ismerteti

A Jézus korából származó közel ezer – általában héberül írt – tekercset a múlt század közepén fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. A tekercsek anyaga többségében pergamen, illetve papirusz, néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.

Ez is érdekelhet:

(forrás: BBC, Telegraph, MTI, University of Haifa)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.