Jó fej volt az utasszállító kapitánya, és már azt is tudjuk, hogy néz ki tizenegyezer méter magasságban a sarki fény.

Néhány napja egy intenzív geomágneses vihar érte el a Földet, ennek egyik látványos következménye az volt, hogy (tiszta égbolt esetén) az alacsonyabb szélességeken is lehetett látni a sarki fényt – így tűnhetett fel Magyarország felett is:

Rózsaszínes fény jelent meg Magyarország felett

Idén először volt látható Magyarországról a sarki fény.

Az EasyJet Reykjavíkból Manchesterbe tartó EZY1806-os járatának utasai az égből tekinthették meg a jelenséget, miután az Airbus A320-as utasszállító kapitánya az Északi-tenger felett járva megfordult a géppel és tett egy kört, hogy mindenkinek megmutassa – ilyennek látszott tizenegyezer méter magasságból a sarki fény:

A Flightradar24.com élő online járatfigyelő szerint a bejelentett, megbeszélt és ellenőrzött kitérő kevesebb mint tíz percig tartott, amiről az Easyjet szóvivője úgy nyilatkozott, hogy

„örülünk, hogy a tegnap esti Reykjavíkból Manchesterbe tartó járatunk kapitánya irányított manővert hajthatott végre, hogy az utasok szemtanúi legyenek a természet egyik leglenyűgözőbb látnivalójának. Legénységünk mindig mindent megtesz ügyfeleinkért, és nagyon örülünk, hogy megoszthattuk velük ezt a különleges képet az északi fényről.”

(Forrás: Independent, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rejtélyes alakzatok jelentek meg a Szaturnusz gyűrűin

Valami történik a Szaturnusz gyűrűivel és nem tudni, mi és miért.

Még az űrből is látszik a világ leghosszabb futószalagja

700 kilométeres magasságból is látható a 98 kilométer hosszú rendszer.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve