Mivel a Google Lunar Xprize-versenyben nem jutottak tovább, kicsit elhamarkodva vontuk le a következtetést, hogy a Puli kalandja véget ért, de a csapat mindenkit megnyugtatott: ha minden jól megy, két év múlva már a Holdon lesz az első magyar holdjáró.

Nagyjából ez az oka annak is, hogy búcsúzniuk kellett az Xprize-tól, hiszen a Google olyan szoros határidőt szabott a holdra szállásra (2017 vége), ami a Puli Space Technologies-nál jóval komolyabb támogatással rendelkező csapatoknak is okoz némi fejfájást.

"A Google Lunar XPRIZE egy nagyszerű dolog: a verseny [...] pontosan azt érte el, amire létrehozták: hatékony katalizátorként működik egy új piac létrehozásában"

- nyilatkozta Dr. Pacher Tibor, a magyar csapat vezetője, aki afelől is biztosította az érdeklődőket, hogy a kiesés nem befolyásolja a Puli Space Technologies jövőbeli elképzeléseit.

Ha minden a tervek szerint alakul, a magyar holdjáró 2019-ben landolhat az égitesten a leszállóegységet biztosító, amerikai Astoboticcal, valamint egy chilei és egy japán csapattal egyetemben. A holdjárókat a SpaceX Falcon-9 rakétája vinné el a Holdig, ami Elon Musk űrhivatalának is egy egészen újfajta kihívást jelent majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve