Csak az androidosokat érinti a dolog.

Az akkor Facebook néven futó Meta még 2016-ban jelentette be a Messenger üzenetküldő lecsupaszított változatát, a Messenger Lite-ot, amely bár kevesebb funkcióval rendelkezett, ugyanakkor kisebb tárhelyet foglalt, valamint takarékosabban bánt a készülék erőforrásaival és a mobilinternettel is, ezért nagy népszerűségnek örvendett a gyengébb telefonok tulajdonosainak körében.

Szeptember 18-ával azonban kinyírják a Messenger Lite-ot, ami azt jelenti, hogy nem lehet majd letölteni az alkalmazás-áruházakból, és valószínűleg magát az appot sem lehet használni.

Így felhasználóknak a fő alkalmazást kell telepíteniük. Az adatvesztés miatt senkinek sem kell aggódnia, minden megmarad, plusz a csevegőapp több funkcióját is megkapják annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Ez a változás valójában csak az androidosokat érinti, mivel az Apple készülékekre már 2020 óta nem elérhető a Lite.

(Forrás: TechCrunch, fotó: Facebook)

Mostanság nagy a mozgolódás a Meta házatáján, ami a Messengert és a Facebookot is érinti:

Elkaszálják a Messenger egyik alapfunkcióját, de ez csak az androidosokat érinti

Úgy tűnik, más alkalmazást kell találniuk az Android-készülékek tulajdonosainak.

Nagy változás jön a Facebookon és az Instagramon is

Hiába, az EU-s jogszabályoknak még a Metának is meg kell felelnie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Ezzel az új módszerrel fosztják ki jelenleg a bankautomatákat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés