Tizenhét év alatt 2150 gigatonnányi vízről van szó, ami még az éghajlatváltozáshoz is hozzájárulhat.

Megváltozott a Föld dőlése, mivel mi emberek annyi felszín alatti vizet szivattyúztunk ki a bolygó belsejéből. A Geophysical Research Letters tudományos lapban megjelent, dél-koreai kutatók tanulmánya szerint így néz ki számszerűsítve ez az állítás:

1993 és 2010 között 78,5 centiméterrel tolódott el a bolygónk dőlésszöge, köszönhetően annak, hogy ebben az időszakban 2150 gigatonnányi vizet távolítottunk el a Föld kérgében lévő természetes víztározókból

–  ha ezt a mennyiséget a globális óceánba öntenénk, annak szintje 6 milliméterrel emelkedne meg.

A Föld forgási pólusa évente néhány méterrel eltolódik, tehát ez egy létező és nem egy újonnan felfedezett jelenség. Az, hogy a lecsapolt talajvíztározók mennyire járulnak hozzá ehhez az elmozduláshoz, attól függ, hogy a bolygón hol helyezkednek el – a tanulmány szerint a középső szélességi területekről eltávolított víznek van a legnagyobb hatása. Ugyanakkor a kutatást végző Szöuli Nemzeti Egyetem geofizikusai a klímaváltozás forgástengelyre gyakorolt hatásait modellezve azt is megállapították, hogy

„az éghajlattal összefüggő folyamatok közül a talajvíz újraelosztása gyakorolja a legnagyobb hatást a forgáspólus elmozdulására.”

Mivel a Föld tengelyének dőlésszöge hatással lehet a bolygó felszínén uralkodó évszakos időjárásra, a szakértők most arra próbálnak meg rájönni, hogy a forgási pólus eltolódása hosszú távon hozzájárulhat-e az éghajlatváltozáshoz.

(Forrás: Space.com, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogy van egy másik holdja a Földnek, ráadásul már az időszámítás kezdete óta

Március 28-án észlelték először, majd április 7-én hivatalosan is bejelentették azt az aszteroidát, amely a Földdel szinkronban kering a Nap körül, miközben körbejárja bolygónkat, vagyis így gyakorlatilag a Föld holdjának tekinthető – az ilyen objektumok hivatalos elnevezése a kvázi-hold/kvázi-szatelit.

Akkora tűzgömböt észleltek, ami százszor nagyobb, mint az egész Naprendszerünk

A robbanás fényereje a Napunk körülbelül kétezer milliárdszorosa.

Minden adott az élet meglétéhez a Szaturnusz egyik holdján

Az élet építőköveire bukkantak a Naprendszerünk egyik égitestjén.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés