Szivárgást észleltek a Nemzetközi Űrállomáson.

Oroszország egy kvázi mentőakció keretében pilóta nélküli teherszállító űrhajót küld a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) február 20-án, hogy visszahozza a Földre az ISS-en tartózkodó két orosz és egy amerikai űrhajóst, miután kisebb rendellenességet tapasztaltak az űrállomáson.

Még december 15-én, egy rutinjellegű űrséta előkészítése közben hűtőfolyadék-szivárgást észleltek, ami az eddigi vizsgálatok szerint egy mikrometeorit vagy űrszemét miatt keletkezhetett sérüléshez köthető.

Az űrhajósok nincsenek veszélyben, ezt ez a távolinak tűnő (több mint egy hónap múlva esedékes) időpont is jól mutatja – az űrhajó felbocsátását egyébként eredetileg egy hónappal későbbre, március 16-ra tervezték három új űrhajóssal a fedélzetén, vagyis azért az is jól látszik, hogy elővigyázatos döntést hoztak.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ezt látja egy rakéta az űrutazás során a felszállástól egészen a földet érésig

A SpaceX megmutatta a Falcon 9-es hordozórakétájára szerelt kamera felvételeit.

Megváltozott a Föld keringési pályája a Nap körül

Csökkent a Nap tömege, távolodott a Hold, ez pedig mind hatással van a Földre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
25% 4-7 éve
12% 8-10 éve
40% +10 éve