Csökkent a Nap tömege, távolodott a Hold, ez pedig mind hatással van a Földre.

A Csillagaszat.hu csillagászati szakportál – a Bigthink.com megállapításait alapul véve – megnézte, milyen változások történtek az univerzumunkban az elmúlt egy évben, ebből szemezgettünk a Nap, a Föld és a Hold tekintetében:

  • Fogyott a Nap: központi csillagunk tömege 1017 kilogrammal, azaz százbilliárd kilogrammal csökkent, ez a Nap magjában végbemenő atommagfúziónak köszönhető, amely során a hidrogén héliummá alakult, a kilók pedig fény formájában távoztak.
  • Megváltozott a Föld keringési pályája a Nap körül: azzal, hogy a Nap fogyott, minimálisan ugyan, de csökkent a Földre gyakorolt tömegvonzása, a bolygónk pályájának sugara pedig 1,5 cm-rel növekedett.
  • A bolygónk forgása lassult, egy földi nap hossza nőtt, a Hold távolodott: az árapályerők, különösen a Holddal való gravitációs kölcsönhatás következtében a bolygónk forgása lassul, holdunk pedig távolodik tőlünk. 2022-ben egy nap átlagosan 14 mikromásodperccel volt hosszabb, mint 2021-ben, illetve a Hold 3,8 centiméterrel került távolabb a bolygónktól egy év alatt.
További érdekességet a világegyetemünk elmúlt egy évéről ITT találsz.

(Forrás: Csillagaszat.hu, Bigthink.com, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Fotón a közeledő üstökös, amit utoljára a neandervölgyi emberek láthattak

Több tízezer éve járt erre utoljára, hamarosan pedig szabad szemmel is látható lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ennyibe kerülnek a Samsung Galaxy S26-sorozat modelljei

Generatív újdonságokkal és privát kijelzővel itt a Samsung Galaxy S26-sorozat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés