Az Angelina nevű program által létrehozott FPS-ben nincsenek se szörnyek, se mutáns zombik, se leszakadó végtagok, mégis rég találkoztunk ennyire ijesztő játékkal.

Az Angelina nevű program által tervezett FPS-ben (valójában egyszer sem kell benne lőni, de nem tudunk rá jobb megnevezést) nincsenek se szörnyek, se mutáns zombik, se leszakadó végtagok, mégis rég találkoztunk ennyire ijesztő játékkal. A pofonegyszerű gémben egy kisgyerek bőrébe bújva kell hajókat gyűjtögetnünk, miközben elkerüljük a repkedő szobrocskákat, majd a végén meg kell találnunk a kijáratot. Hogy az egészben a hatalmas emberi szobrok vagy a hátborzongató zenei aláfestés a legfélelmetesebb, esetleg a tudat, hogy ezt az egészet egy gép tervezte, nem tudjuk megmondani, de valószínűleg mindhárom együtt. A játékot ide kattintva tudod kipróbálni.

A Mike Cook által megalkotott Angelina egyébként nem ma kezdte a játékfejlesztést, de most először vett részt olyan kiírásban, amelyben hús-vér emberekkel mérhette össze tudását. A mesterséges intelligencia nem vallott szégyent, az egyik résztvevő szerint a gép által programozott primitív FPS grafikailag és játékmenetben is több másik játékot maga mögé utasított.

(Forrás: Kotaku)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés