Májusban járta körbe a világsajtót a hír, miszerint Kína egy úgynevezett társadalmi kreditrendszer keretein belül fogja nyilvántartani az állampolgárait, és pontozni a magaviseletüket. A rendszer amolyan gondolatrendőrségként működik, a Kínai Kommunista Párt a számára pozitívan viselkedő személyek életét megkönnyíteni, vagyis sokkal inkább nem lehetetleníti el.

Mit jelent ez a viselkedés? Nem szeged meg a törvényt, társadalmilag hasznos tevékenységeket folytatsz, önkéntes feladatokat vállalsz, erkölcsös magatartást mutatsz. A hivatalos definíció ennél természetesen sokkal átfogóbb, ha megy az angol, akkor érdemes átfutni Rogier Creemers kínai internetjoggal foglalkozó holland jogász honlapját, ő fordította le angolra a dokumentumot. A lényeg, amely milliók, sőt, 1,3 milliárd ember, és a Kínában működő üzletek mindennapjait, életét meg fogja határozni, annak a lényege valóban tőmondatokban összefoglalható.

Bár a rendszer 2020-ban fog beindulni, különböző kínai városokban már tesztelik. Így történhetett meg az is, hogy az elmúlt fél évben milliók tapasztalták meg, mi vár mindenkire, akit a rendszer nem tart jó elvtársnak.

A terv szerint az alacsony társadalmi kreditpontokat elért személyek és szervezetek neveit rendszeresen nyilvánossá fogják tenni. A megbízhatatlanok „minden területen korlátozva lesznek, bonyolult lesz utazniuk, így akik megszegik a törvényt és elveszítik a bizalmat, súlyos árat fizetnek.”

Az állami Global Times újság szerint a Kínai Kommunista Párt május óta 11,14 millió embert – az több mint Magyarország lakossága – korlátozott az új kreditrendszerrel. Ez konkrétan azt jelentette, hogy 11,14 millió megbízhatatlan elem nem válthatott jegyet repülőgépjáratokra, 4,25 millióan nagy sebességű vonatokra, és 3 millió ember nem vehetett jegyet első osztályú vonatjegyet.

A rendszer Sanghajban már működik, a helyiek jó pontokat kaphatnak, ha önkéntes munkára vállalkoznak, vért adnak, akik viszont közlekedési szabályszegést követnek el, vagy extra pénzeket követelnek szolgáltatásaikért (vagyis kenőpénzt várnak el), rossz elbírálásban részesülnek. Egyes híradások szerint azokat is leminősítik, akik nemdohányzó területen rágyújtanak, túl sok játék programot vásárolnak, vagy hamis híreket osztanak meg az interneten. Hogy mi számít hamis hírnek – például a kormányt kritizáló tartalmak – azt természetesen a Kínai Kommunista Párt dönti el.

A korlátozások közé tartozik az is, hogy lassítani fogják az adott illető internetének sebességét, a gyerekeit nem írathatja be jó iskolába, nem vállalhat bizonyos szakmákat, nem foglalhat bizonyos hotelekben és nem tarthat háziállatot.

Mindez már önmagában elég ijesztő, elvégre a bolygó lakosságának közel egyhatodáról beszélünk, de ami még ijesztőbb, az a teljes nemzetközi csend, ami ezt a tervet övezi. Anélkül, hogy kisebbítenék egyéb problémák jelentőségét – migráció, nemek egyenjogúsága, nemzetközi egyetemek integritása, stb – sokkoló az a csend, amely a demokratikus nagyhatalmakat jellemzi. A társadalmi kreditrendszer ellen eddig szinte csak a „szokásos” emberi jogvédő szervezetek illetve képviselők tiltakoztak, de szinte egy kormány sem fejezte ki aggodalmát az intézkedések ellen, és akkor abba még nem is mentünk bele, mennyire foglalkoztatná Pekinget az Uniós országok, vagy a Fehér Ház esetleges aggodalma.

És a félreértések elkerülése végett: nem most kezdődött el a másként gondolkodók büntetése és vegzálása. A tibetiek, ujgurok szenvedése évtizedek óta tart. A hatalommal szemben küzdő kisemberek, a védőügyvédjeik zaklatása, bebörtönzése szintén évtizedek óta zajlik. Ez az a hatalom, amely börtönbe zárt egy Nobel-békedíjast, egy világhírű művészt, és még sorolhatnánk.

Bárki, aki bő tíz éve azt gondolta, hogy jó ötlet olimpiát adni a kommunistáknak, és hogy az internet majd megnyitja Kínát, és elindítja a demokratizálódás útján, most egy kicsit nézzen magába. Nem hogy nem nyitotta meg, hanem éppen ellenkezőleg: a technológia egy sokkal totálisabb diktatúra megszületésében segíti a hatalom birtokosait.