Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága vadiúj nem-halálos fegyvert (a pontos terminus technicus: less-than-lethal weapon) tesztel.

A fegyvert, illetve speciális lövedéket a Harkind Dynamics fejleszti az USA Védelmi Minisztériuma által a rendelkezésükre bocsátott forrásokból. Az eszköz a SPECTER nevet kapta (Small arms Pulsed Electronic Tetanization at Extended Range), és elvileg akár egy 30 méterre álló személy is elektromosan sokkolható vele.

Ez a távolság talán nem tűnik eszméletlenül soknak, de a jelenleg a különböző fegyveres erők által használt tézerek legfeljebb olyan 8 méterig hatásosak.

A speciális töltény bármely 12 kaliberű sörétes puskából kilőhető. Persze a tisztelt olvasó most nyilván arra gondol, hogy azért amit egy sörétesből lőnek ki, mégsem egészséges, ha eltalálja az embert – és ez így is van. Ezért aztán a mérnökök a lövedéket apró ejtőernyővel is felszerelték, amely még azelőtt kinyílik, hogy becsapódna a célpontba. A cég szerint ezen a módon sikerült felére csökkenteni a golyó sebességét.

A célponttól nagyjából egy méterre pedig maga a lövedék is kilő valamit, illetve valamiket: három apró dárdát, amelyek nem csak áthatolnak a ruházaton, és elektromosan sokkolják a célpontot, de ha úgy érzik, hogy az áldozat még mozgolódik, ismét megrázzák őt.

Kedvesnek nem nevezhető az eszköz, de adott esetben jobb mint az alternatíva: egy valódi lövedék. Viszont a hasonló, elvileg nem-halálos fegyverek éppen tűz alatt állnak az USA-ban, miután a tüntetéseken ezektől sokan súlyos sérüléseket is szereztek. A SPECTER-nek pedig már most akadnak kritikusai, akik elsősorban azzal a valószínűleg jogos észrevétellel hozakodtak elő, hogy mi történik, ha a mini ejtőernyő nem nyílik ki.

Ebben az esetben ugyanis a lövedék egy tényleges, sörétesből kilőtt golyó erejével találja el a célpontot.

A szakértők szerint ez durvább zúzódást okozhat, sőt a lövedék áthatolhat a külső szöveteken is így, ami súlyos sérüléshez, adott esetben a célpont halálához is vezethet.

(Kép: Harkind Dynamics)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.