Az oltás nagymestereit is beoltották.

A Huawei híres arról, hogy szereti oltogatni a konkurenciát: az új iPhone boltokba kerülésének napján egy olyan kisbusszal parkoltak le az Apple Store előtt, amiben a várakozók feltölthették a lemerült iPhone-jaikat, a Samsung Galaxy S10 bemutatása alkalmából pedig valóságos blitzkrieg-et indítottak a közösségi oldalakon. De most az oltogatás nagymestereit is beoltották.

Mégpedig a Xiaomi, akiknek kétség kívül van egy hatalmas adu a tarsolyukban azzal, hogy a telfonjaikat nevetségesen olcsón adják, és a Facebookon közzétett képeik is erre voltak kihegyezve.

Az első képen csak simán egy screenshotot nyomtak a Huawei telefonjainak árazásáról, azzal a kísérőszöveggel, hogy "ez tényleg szükséges?"

Security Check

null

A másodikban aztán jobban is kifejtették az állaspontjukat, ugyanis egymás mellé tették a Huawei P30 és a Xiaomi Mi 9 specifikációját, jelezve, hogy az előbbi telefon majdnem kétszer annyiba kerül, mint az utóbbi.

Security Check

null

A Xiaominak nyilván butaság lett volna nem kihasználni ezt a ziccert, ha már az egész üzletpolitikájukat arra építették, hogy kisebb profitot termelnek a telefonjaikon, mint bármelyik más gyártó. Ugyanakkor három dolgot azért jegyezzünk meg, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében:

  • a Xiaomi gondosan kiválogatta a két telefon azon tulajdonságait, amikben az ő telefonjuk jobb, mint a Huaweié (csak egy példa: a Xiaomi Mi 9-ben nincs 40 wattos gyorstöltés, amivel 40 perc alatt csontra feltölthető a telefon),
  • a szikár adatok nem árulnak el mindent egy telefon képességeiről, például pusztán a felbontásuk alapján nem lehet megmondani, melyik telefon kamerája a jobb,
  • valamint hogy a Huawei almárkája, a Honor rendszeresen ad ki olyan telefonokat, amik képességeikben nem igazán maradnak el a Xiaomi telefonjaitól, és alig, vagy semmivel sem drágábbak.

Így azért már árnyaltabb a kép, amitől függetlenül persze a Xiaomi Mi 9 még tényleg egy nagyon jó telefonnak tűnik.

A Huawei mindenkire ráborította az asztalt a P30 Próval

A P30 Próban olyan kamera van, amilyet még nem láttunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Naprendszerünk egyik legunalmasabb bolygója nem is annyira halott, mint azt eddig gondoltuk

A világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb repterét néhány évtized múlva ellepi a tenger

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.