A topik nem akar kihűlni. Az egész ott kezdődött, hogy másfél éve rábukkantak a csillagászok egy nagyon különleges égitestre. Az 'Oumuamua volt ugyanis az első olyan ismert aszteroida, amely a csillagközi űrből érkezett a Naprendszerbe, na meg alakja révén is rendkívül rendhagyó volt. Azóta már kiderült, hogy valószínűleg nem aszteroida, de egyesek szerint nem is üstökös(maradvány), hanem egy mesterséges eredetű űrjármű.

„Az 'Oumuamua talán egy teljesen működőképes szonda, melyet szándékosan küldött a Föld közelébe egy földönkívüli civilizáció” – írta még pár hónapja a The Astrophysical Journal Letters című lapban megjelent tanulmányban Abraham Loeb és Shmuel Bialy, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ két csillagásza.

És bár sok kritika érte őket a kissé merész elméletük miatt, ők továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett. Annak dacára, hogy a napokban Zdenek Sekanina, a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory híres csillagásza szerint az objektum egy szétesett csillagközi üstökös hulladékfelhőjének maradványa lehet. A neves szakemberek így nagyon nem tudnak zöld ágra vergődni az 'Oumuamua eredetével kapcsolatban.

Ami a történetnek igazán súlyt ad, az az, hogy itt valóban nagy formátumú csillagászokról, s nem holmi zugtudósokról van szó: Avi Loeb ugyanis a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének a vezetője, és visszautasítja azokat a vádakat, hogy csupán hírverés miatt huzakodik elő extrémnek tűnő kijelentéseivel.

Az 'Oumuamua körül továbbra is izzik a levegő

A tudós arra kéri a kollégáit, hogy cáfolják meg az elméletét, ha tudják.

Loeb egyébként úgy véli, hogy az 'Oumuamua egy napvitorlás lehet, amely egy fejlett technológiájú műszerből származó törmelékként úszik a csillagközi térben. A tudós szerint a napvitorlás technológiát használhatják bolygók vagy csillagok között rakomány szállítására, és mi is terveztünk hasonló eszközöket az IKAROS és a Starshot projektek keretében.

Bár azt ő sem állítja, hogy földönkívüliek tartanak felénk: ugyanis az objektum nagy sebessége és szokatlan pályagörbéje annak következménye lehet, hogy az űrjármű már nem működik

– ez pedig megmagyarázna számos anomáliát, például a fénygörbéjéhez mérten szokatlan geometriáját, az alacsony hőkibocsátását (ami magas visszaverőképességre utal), illetve a Kepler-törvényekből következő pályától való eltérését.

Ez is érdekelhet:

Itt egy elég rémisztő elképzelés arra, miért nem találtuk még meg a földönkívülieket

Lehet, hogy olyasmit keresünk, amit egyáltalán nem kéne megtalálnunk.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés