Holoportálásnak nevezik.

A NASA nemrég számolt be arról, hogy megvillantotta az emberi kommunikáció egy teljesen új módját, amikor tavaly októberben holoportálta a Földről egyik orvosát, név szerint Dr. Josef Schmid repülési sebészt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy valós időben lépjen interakcióba a fedélzeten tartózkodó Thomas Pesquet francia asztronautával.

Pesquet-nek egy kiterjesztett valóságon alapuló headsetet, egészen pontosan a Microsoft által fejlesztett HoloLens eszközét kellett viselnie, hogy a valódi világban, azaz jelen esetben az ISS fedélzetén 3D-ben lássa, hallja és kommunikálni tudjon az orvossal.

A holoportálás jelenleg csak egyirányú (vagyis csak az egyik oldalon jelenik meg a 3D-s kép), a terv pedig az lenne, hogy kétirányúvá váljon, vagyis egy időben tudják holoportálni a Földön tartózkodó embereket az űrbe, az asztronautákat pedig a Földre.

Igazából ez a holoportálás nem új dolog, a Microsoft már 2016 óta használja, de ez az első, hogy ennyire extrém és távoli környezetben sikerült kipróbálni.

(Forrás: NASA, fotó: ESA)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés