A kutatók is meglepődtek.

Mindeddig főként lassú fizikai folyamatoknak, mint a napfény és a hullámzás tulajdonították a műanyagok lebomlását, amely évekbe, évtizedekbe telhet. A Corki Egyetem (UCC) kutatói viszont nagy felfedezést tettek: a két centiméter hosszú bolharákot (Gammarus duebeni) tanulmányozva arra a nem várt eredményre jutottak, hogy

a kicsiny rákféle nemcsak elfogyasztja a mikroműanyag szemcséket, de hihetetlenül gyorsan lebontja nanoműanyaggá.

„Amikor három éve elkezdtem ezt tanulmányozni, őrültségnek tűnt, hogy ezek a kicsiny állatok képesek lebontani a műanyagot, de tanulmányunk azt mutatja, hogy a műanyag darabkák alkották az állatok gyomrában felgyűlt mikroműanyag mintegy 66 százalékát" – mondta Alicia Mateos-Cárdenas, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezetőszerzője.

A kutató gömbölyű polietilén mikroszemcséket használt, amelyek a műanyag palackok általános összetevői. Minden egyes mikroszemcséhez fluoreszkáló festéket tapasztottak, hogy a műanyag elfogyasztását és lebontását mikroszkóppal követni tudják. A mikroszemcséket a rákfélék egy mikronnál kisebb, nanoméretű műanyaggá bontották le.

„Láttuk, ahogy a bolharákok állkapcsaikkal megőrölve megeszik a műanyagrészecskéket, és azok eljutnak az emésztőrendszerbe, de azt még nem értjük, miként bontják le ezek az állatok a műanyagot. Tanulmányoznunk kell ennek a biológiai lebontásnak a mechanizmusát" – vázolta Mateos-Cárdenas a következő lépéseket.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.